Abban az időben Jézus így szólt: Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. 
A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal.
Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell.
Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor.
Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
János Evangéliuma 10,11-18
Jó pásztor vasárnapján a papi hivatásokért imádkozunk. Ma is érvényesek Jézus szavai: az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek az aratás Urát küldjön munkásokat szőlőjébe.
Mi a hivatás? Azért születtünk erre a világra, hogy másokat szolgáljunk, Isten mindenkinek ad képességet valamire. A talentumokat azért kapjuk, hogy használjunk másoknak is velük. Életünk során talán az egyik legsürgősebb feladtunk megtalálni a saját hivatásunkat. Mi az ami vonz engem, amire ha gondolok öröm tölti el lelkemet, olyan szakma, mesterség, amelyben teljesen el tudok merülni? Ma egyre problémásabb az embereknek jelen lenni. Túl sok információ, túl sok elvárás árad felénk. Ezeket ideig-óráig képesek vagyunk igazgatni, de eljön az a pillanat, amikor már túl sok lesz az egészből.
A papi hivatás egy sajátos feladat, amelyre Isten hív meg egyeseket. Isten az, aki megszólítja valakinek a lelkét és meghívja a szolgálatára. Ehhez a hivatáshoz külön képességeket és hajlamot kapunk. Senkinek sem a saját érdeme, hogy pap lett, hanem Isten és az illető személynek a csodálatos együttműködéséről van szó, amelyben a meghívott személy mások üdvösségéért fáradozik, szenteli életét. Már Krisztus is hívott tanítványokat az apostolok köré, mert túl sok volt a feladat. És ebben állt az apostolok sikere, hogy közre tudtak működni azokkal a személyekkel, akik meghallották Isten hívó szavát. Isten mindenkinek súgott valamit a fülébe, és az a feladatunk, hogy megtaláljuk ezt a személyesen nekünk szóló üzenetet. A lelkipásztori feladat elsősorban az imádságból indul ki. A meghívott személy az imádság embere kell legyen ahhoz, hogy megértse és továbbítsa azokat az üzeneteket, amelyeket Isten közölni akar népével. Amikor a szentírást olvassuk, amikor a kenyeret átváltoztatjuk Krisztus testévé, akkor Krisztus szolgálatában részesülünk, amely a lelkek üdvét célozza meg. Papságunk csak akkor lesz teljes, ha élő kapcsolatban maradunk a jó Pásztorral, aki minden papi hivatásnak az elindítója és legnagyobb példaképe. Ahogyan Krisztus név szerint ismeri az embereket, úgy mi is arra kell törekedjünk, hogy név szerint ismerjük meg a rájunk bízottakat, ez elsősorban szolgálat és Krisztus küldetésének a folytatása. Csak, aki találkozott a feltámadt Kisztusssal, lehet tanú. És a mi tanúskodásunk akkor lesz hiteles, ha ápoljuk a kapcsolatot azzal, aki megívott mindenkit. Krisztus is megtapasztalta saját életében küldetésének emberi erőt meghaladó nehézségét, de nem torpant meg, hanem Istenhez fordult, Tőle kért és kapott erőt és segítséget.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda