Kafarnaumban így tanította Jézus a sokaságot:
„Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem éhezik többé; és aki bennem hisz, nem szomjazik soha. Megmondtam nektek: »Bár láttok engem, mégsem hisztek.«
Minden, amit a Atya nekem ad, hozzám jön. Aki tehát hozzám jön, nem utasítom el.
Nem azért jöttem le a mennyből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Aki pedig küldött, annak az az akarata, hogy semmit el ne veszítsek abból, amit nekem adott, hanem feltámasszam az utolsó napon.
Atyám akarata az, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, és én feltámasztom az utolsó napon.”
János Evangéliuma 6, 35-40
Jézus feltárja a kafarnaumi embereknek az élet kenyerének a titkait. A manna csak ideig-óráig használt táplálékként az embereknek. Az élet kenyere azonban egyedülálló módon kapcsolja össze a híveket Jézus belső életével. Nemcsak a testüket, testi szükségleteiket elégíti ki, hanem lelki, szellemi igényeikre is megoldást kínál.
Az élet kenyeréhez ígéret is kapcsolódik, enyhíti, sőt megszünteti a lelki szomjúságot és éhséget. A jelenlevők nem hiszik el Jézus tanítását, mert nem magától értetődő, amit feltár számukra. Bár ismerték a mannát, de az élet kenyere már messzemenően meghaladja ennek a fogalmát. Ehhez hasonló táplálék eddig nem létezett a világban, csak az ókori mítoszok beszélnek az istenek kenyeréről, az ambróziáról, amely az istenek életével ruházza fel a fogyasztóit, de a gyakorlatban ennek nem volt komoly eredménye.
Érthető a nép csodálkozása, mert nincs korábbi kézzelfogható példa, minta az élet kenyerére. Ugyanakkor a feléjük ébresztett elvárás, ti. hogy elfogadják Jézust az élet Urának már előregyártott elméleteiket, felfogásukat is teljesen meghaladja.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda