Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: 
„Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!”
Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög.
Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap.
Akinek füle van, hallja meg!”
Máté Evangéliuma 13,36-43
A jó és a rossz együtt növekszik a világban. Ez az egyik legmélyebb és egyben legreálisabb tanítása Jézusnak. Nem egy idealizált világot mutat be, hanem azt a valóságot, amelyet nap mint nap megtapasztalunk: ugyanazon a földön nő a búza és a konkoly, ugyanabban a családban, közösségben, sőt ugyanabban a szívben is jelen van a kegyelem és a bűn küzdelme.
Jézus azt mondja: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia.” Ez a mondat reményt ad. A világ nem magára hagyott hely. Krisztus ma is szüntelenül veti a jó magot: az evangéliumot, az igazságot, a szeretetet, az irgalmat. Minden jó szó, minden önzetlen tett, minden megbocsátás egy-egy mag, amelyet az Emberfia vetett el az emberi szívekbe.
A szántóföld a világ. Ez azt jelenti, hogy Isten nem csak a templomban munkálkodik. Az iskola, a család, a munkahely, az utca, a közélet – mind az ő vetésének helye. A keresztény ember feladata, hogy ne csupán szemlélője legyen ennek a vetésnek, hanem maga is jó maggá váljon. Jézus nem azt mondja, hogy a jó magot birtokoljuk, hanem hogy mi magunk vagyunk a jó mag, az Isten országának fiai. Életünknek kell tanúságot tennie Isten jelenlétéről.
Ugyanakkor Jézus nem hallgatja el a másik valóságot sem: „a konkoly pedig a gonoszság fiai.” A gonosz is dolgozik. Megosztást, gyűlöletet, önzést, hitetlenséget vet az emberek közé. Sokszor fájdalmas látni, hogy a rossz milyen gyorsan terjed, és milyen sok szenvedést okoz. Könnyen elcsüggedhetünk, vagy haraggal tekinthetünk azokra, akik rosszat tesznek.
Az evangélium azonban arra hív, hogy ne a konkoly foglalkoztasson bennünket, hanem a búza növekedése. Túl sok energiát fordítunk arra, hogy a rosszat elemezzük, elítéljük vagy sirassuk, miközben kevesebb figyelmet szentelünk annak, hogy mi magunk mennyi jót tudnánk tenni. Krisztus nem a konkoly miatt jött a világba, hanem azért, hogy a búza termést hozzon.
Ez az ige személyes kérdést is feltesz nekünk. Milyen mag vagyok én? Jelenlétem békét vagy viszályt teremt? Szavaim reményt ébresztenek vagy sebeket ejtenek? Családomban, közösségemben, plébániámon Krisztus vetését gazdagítom, vagy akaratlanul is a megosztást növelem?
A jó hír az, hogy az Emberfia nem mond le egyetlen földdarabról sem. Még a köves, kiszáradt vagy gyommal benőtt szívbe is újra és újra elveti a kegyelem magját. Isten türelmes, mert hisz az ember átalakulásában. Aki ma még konkolynak látszik, azt is hívja a megtérésre, és aki jó magként él, azt erősíti, hogy bőséges termést hozzon.
Kérjük ma az Urat, hogy életünk legyen termékeny föld az ő igéje számára. Segítsen bennünket, hogy ne a gonoszság terjedésétől féljünk, hanem bátran engedjük növekedni magunkban az ő országát. Így válhatunk valóban az Isten országának fiaivá és leányaivá, akik jelenlétükkel reményt, hitet és szeretetet vetnek ebbe a világba.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda