Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. 
Azok odamentek hozzá, és megszólították: „Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?”
Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!”
Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?”
Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Márk Evangéliuma 12,13-17
„Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?” (Mk 12,14)
Jézus korában ez a kérdés nem csupán gazdasági vagy politikai kérdés volt. Csapda volt. Ha azt mondja, hogy fizessenek adót a római császárnak, sokan árulónak tartják. Ha pedig azt mondja, hogy ne fizessenek, fellázadás vádjával feljelenthetik. Jézus azonban nem hagyja magát beszorítani az emberi számítások közé.
Amikor elkéri az adópénzt, megkérdezi: „Kinek a képe és felirata van rajta?” A válasz egyértelmű: a császáré. Ekkor hangzik el az örökérvényű mondat: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené.”
Jézus válasza túlmutat az adófizetés kérdésén. Arra tanít, hogy vannak földi kötelességeink: felelősséggel tartozunk a társadalom, a közösség és az állam iránt. A keresztény ember nem menekül a kötelességei elől. Ugyanakkor van valami, ami kizárólag Istené.
A pénzérmén a császár képe volt. De kinek a képe van rajtunk? A Teremtés könyve szerint az ember Isten képmására lett alkotva. Ha tehát az érme a császáré, mert az ő képe van rajta, akkor mi Istenhez tartozunk, mert az ő képmását hordozzuk. Nemcsak javainkat, nemcsak időnket, hanem egész életünket neki kell adnunk.
Sokszor könnyebb megadni a „császárnak”, ami jár: teljesíteni a külső kötelességeket, befizetni a számlákat, elvégezni a munkát. Nehezebb azonban Istennek adni azt, ami az övé: a szívünket, bizalmunkat, szeretetünket. Pedig az Úr nem csupán egy részt kér az életünkből, hanem egész lényünket szeretné átformálni.
Ez az evangélium arra hív bennünket, hogy vizsgáljuk meg: ki uralja valójában az életünket? A pénz, a hatalom, a siker vagy Isten? Mert végső soron nem az a legfontosabb kérdés, hogy fizetünk-e adót a császárnak, hanem az, hogy odaadtuk-e már önmagunkat annak, akinek a képmását hordozzuk.
Urunk, segíts felismerni, hogy minden tőled származik, és minden hozzád tartozik. Taníts hűségesnek lenni földi kötelességeinkben, de még inkább abban, hogy egész szívünkkel neked adjuk életünket. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda