Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították: 
„Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?”
Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!” Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?”
Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Márk Evangéliuma 12,13-17
Jézus szándékosan kerülte a politikai célzatú kijelentéseket, megjegyzéseket.
Küldetésének meghatározásában is külön kitér arra, hogy nem azért jött, hogy valamilyen politikai-gazdasági vezetőséget vállaljon, hanem hogy az Istenhez vezesse az embereket.
A Neki feltett kérdést a politikai síkról vallásos síkra tereli. Ahogyan az emberek lelkiismeretesen teljesítik állampolgári kötelességeiket, ugyanúgy kell viselkedjenek a vallásos dolgokkal is. Nem szünteti meg az állampolgári kötelezettségeket, de kiegészíti azt a vallásos közösséggel szembeni felelősségvállalással.
A Neki állított csapda kudarcba fulladt. A csodálkozásnak két kiváltó oka is lehet: az egyik oka, hogy azon csodálkoztak, milyen higgadtsággal oldotta meg ezt a fogas kérdést, a másik oka pedig, hogy ügyesen elkerülte a Neki állított csapdát.
Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom