Jézus a szenvedését megelőző napokban példabeszédekben kezdett szólni a főpapokhoz és a nép elöljáróihoz:
Egy ember szőlőt ültetett. Bekerítette sövénnyel; pincét is ásott, meg őrtornyot is épített benne. Aztán bérbe adta a szőlőmunkásoknak, és elutazott messze földre.
Amikor eljött az ideje, elküldte a szőlőmunkásokhoz egyik szolgáját, hogy beszedje a szőlő terméséből neki járó részt. Ezek azonban nekiestek, megverték, és üres kézzel elkergették.
Ekkor másik szolgát küldött oda hozzájuk: annak betörték a fejét, és gyalázatosan elbántak vele. Küldött egy harmadikat is: azt megölték. Küldött aztán még többet: közülük egyeseket megvertek, másokat pedig megöltek.
Ezután már csak az egyetlen fia maradt, akit nagyon szeretett. Végül őt küldte hozzájuk, mert így gondolkodott: „A fiamat csak becsülni fogják.” A szőlőmunkások azonban így biztatták egymást: „Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” Nekiestek tehát, megölték, és kidobták a szőlőből.
Vajon mit tesz majd erre a szőlő ura: Elmegy, elpusztítja a szőlőmunkásokat, és másoknak adja ki a szőlőt. Nem olvastátok az írást?
A kő, amelyet az építők félredobtak, szegletkővé lett. Az Úr tette azzá; csodálatos dolog ez a mi szemünkben.
Erre el akarták fogni Jézust, de féltek a néptől. Megértették ugyanis, hogy róluk mondta a példabeszédet. Otthagyták tehát, és eltávoztak.
Márk Evangéliuma 12,1-12
„Itt az örökös. Gyerünk, öljük meg, és mienk lesz az öröksége!” (Mk 12,7)
Jézus példabeszédében a szőlőmunkások nem csupán a gazda fiát utasítják el, hanem tudatosan fellázadnak a gazda ellen. Felismerik az örököst, mégis meg akarják ölni. Nem tudatlanságból cselekszenek, hanem azért, mert az örökséget akarják megszerezni maguknak.
Ez a történet az emberi szív egyik legmélyebb kísértéséről szól. Az ember gyakran szeretné élvezni Isten ajándékait, de Isten nélkül. Szeretné birtokolni az életet, a világot, a tehetségeit, a sikereit, mintha azok kizárólag az övéi lennének. A bűn gyökere sokszor éppen ez: nem akarunk szolgák vagy gyermekek lenni, hanem urak szeretnénk lenni Isten helyett.
A példabeszédben az örökös maga Jézus Krisztus. Az akkori vallási vezetők felismerték benne a veszélyt saját hatalmukra és érdekeikre nézve. Ezért döntöttek úgy, hogy elhallgattatják. A kereszt ennek a lázadásnak a végső következménye lett. Az ember megölte az Örököst.
Mégis itt ragyog fel Isten irgalmának titka. Amit az emberek gonoszságból tettek, abból Isten üdvösséget fakasztott. Jézus halála nem az örökség elvesztését, hanem annak megnyitását jelentette minden ember számára. Krisztus feltámadásával mi magunk is örökösökké válhattunk.
Érdemes megvizsgálnunk önmagunkat: van-e az életemben olyan terület, amelyről azt gondolom, hogy „ez az enyém”, és nem engedem, hogy Krisztus legyen az Ura? Nem akarom-e néha az áldásokat anélkül, hogy elfogadnám az Áldót? Nem próbálom-e saját akaratomat Isten akarata fölé helyezni?
A mai evangélium arra hív, hogy ne vetélytársat lássunk Krisztusban, hanem az Üdvözítőt. Mert amikor átadjuk neki életünk „szőlőskertjét”, nem elvesz tőlünk valamit, hanem részesít saját örökségében: az Atya szeretetében és az örök életben.
Urunk Jézus Krisztus, te vagy az Atya szeretett Fia és az igazi Örökös. Bocsásd meg, amikor önző vágyaink miatt félre akarunk állítani téged életünkből. Taníts bennünket arra, hogy mindent ajándékként fogadjunk kezedből, és hűséges munkásai legyünk szőlőskertednek. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda