Jézus a hegyi beszédben ezeket a hasonlatokat mondta tanítványainak:
„Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe? Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.
Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magad szemében a gerendát sem veszed észre? Hogyan mondhatod embertársadnak: »Barátom, hadd vegyem ki szemedből a szálkát«, holott saját szemedben nem látod meg a gerendát? Képmutató! Vedd ki előbb a magad szeméből a gerendát, s aztán törődj azzal, hogy kivedd a szálkát embertársad szeméből.”
Lukács Evangéliuma 6,39-42
,,Vajon vezethet-e vak világtalant? Nem esnek-e bele mind a ketten a gödörbe?” (Lk 6, 39)
Jézus kérdése egyszerűnek tűnik, mégis mélyen megérinti az ember életét. Ki vezet kit? Kire bízzuk magunkat? És vajon aki másokat akar vezetni, maga lát-e tisztán? A vak ember nem azért veszélyes vezető, mert rosszat akar. Azért veszélyes, mert nem látja az utat. Lehet jó szándékú, lehet tapasztalt, lehet meggyőző a beszéde – de ha nem látja, merre kell menni, akkor másokat is könnyen tévútra vezet. Ez különösen fontos a lelki életben. Az ember könnyen gondolja azt: „Én tudom, mi a helyes. Én megmondom másoknak, hogyan kell élni.” Jézus azonban először nem azt kérdezi: Hogyan vezeted a másikat? Hanem azt: Te látsz-e?
Mindannyian hordozunk valamiféle vakságot. Van, amit nem akarunk meglátni önmagunkban. Észrevesszük más hibáját, de saját gyengeségünket megmagyarázzuk. Könnyen felismerjük másban a türelmetlenséget, a büszkeséget, a szeretetlenséget – miközben ugyanezek bennünk is jelen lehetnek. A lelki vakság egyik legnagyobb jele, amikor mások bűneit nagyítóval, a sajátjainkat pedig homályos üvegen keresztül nézzük. Ezért mondja Jézus később: „Miért látod meg a szálkát testvéred szemében, a magad szemében pedig nem veszed észre a gerendát?” Aki másokat akar vezetni, annak először engednie kell, hogy Isten őt vezesse.
A mai világban rengeteg információ vesz körül bennünket. Mindenről találunk véleményt, tanácsot, magyarázatot. Mégis lehet valaki nagyon tájékozott és közben lelki értelemben vak. A keresztény ember számára Krisztus a világosság. Ő nem egyszerűen egy tanító, aki megmutat néhány jó szabályt. Ő maga az út. Ezért a keresztény vezetés első feltétele nem az, hogy tökéletesek legyünk, hanem hogy Krisztusra nézzünk. Aki maga is tudja mondani: „Uram, vezess engem!”, az alkalmasabb arra, hogy másokat is segítsen.
Ez az evangélium különösen megszólít mindenkit, akinek valamilyen felelőssége van másokért: szülőt, pedagógust, papot, közösségi vezetőt, nagyszülőt, barátot. Másokat vezetni nem azt jelenti, hogy mindig nekünk kell megmondanunk, mit tegyenek. Sokkal inkább azt jelenti, hogy előttük járunk az igazság keresésében, és együtt haladunk Krisztussal. A jó vezető nem azt mondja: „Kövess engem, mert én mindent tudok.”
Hanem ezt: „Kövessük együtt Krisztust, mert nélküle én sem látok tisztán.” Ez nem gyengeség, hanem alázat.
Jézus beszél a gödörről. A gödör az életünkben sokféle lehet: egy rossz döntés, egy függőség, egy tönkretett kapcsolat, a gyűlölet, a gőg, a hit elvesztése, a reménytelenség. És néha nem egyedül esünk bele. Magunkkal rántunk másokat is. Egy szülő továbbadhatja gyermekének a saját félelmeit. Egy vezető a közösségére terhelheti saját sérüléseit. Egy ember a keserűségével megmérgezheti a környezetét. De ennek az ellenkezője is igaz. Egy hívő ember békéje békét adhat. Egy megbocsátó ember megtaníthat másokat megbocsátani. Egy reményt hordozó ember másban is felébresztheti a reményt. Ezért fontos kérdés: Amikor mások engem követnek, vajon közelebb kerülnek Krisztushoz, vagy távolabb tőle?
Jézus nem azért mondja ezt a példabeszédet, hogy elítéljen bennünket vakságunk miatt. Inkább arra hív, hogy engedjük, hogy ő megnyissa a szemünket.
A keresztény élet egyik legszebb imája lehet:
„Uram, mutasd meg, amit magamban nem akarok meglátni! Mutasd meg az utat, amikor nem tudom, merre menjek! Gyógyítsd meg a vakságomat, hogy másokat se vezessek tévútra! És amikor én akarok vezetni, segíts, hogy előbb téged kövesselek!”
Mert végül nem az a legfontosabb kérdés, hogy ki vezet engem, hanem az, hogy ki előttem az útmutató. Ha Krisztus vezet, akkor nem kell félnünk attól, hogy a gödörbe esünk. És ha az ő világosságából merítünk, akkor talán mások számára is világossággá válhatunk.
Ne akarj mások szeme lenni, amíg nem engedted, hogy Krisztus megnyissa a te szemedet. Ne akarj másokat vezetni, amíg nem tanultál meg Krisztus nyomában járni. Mert aki Krisztust követi, az nemcsak maga találja meg az utat, hanem másoknak is segíthet megtalálni.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda