Jézus atyja és anyja ámulva hallgatták mindazt, amit Simeon mondott. 
Simeon pedig megáldotta őket, és így szólt Máriához, Jézus anyjához: „Lám, e Gyermek által sokan elbuknak és sokan feltámadnak Izraelben! Az ellentmondás jele lesz ő – még a te lelkedet is tőr járja át –, hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai!”
Lukács Evangéliuma 2,33-35
Lk 2, 34b
Első látásra különös prófécia ez a mondta: egy csecsemőről beszél, mégis azt mondja róla, hogy sokan elbuknak és sokan feltámadnak általa, és hogy ő az ellentmondás jele lesz. Simeon szavai valójában Jézus egész küldetésének mély titkát tárják fel.
Jézus nem olyan jel, amely mellett egyszerűen el lehet menni. Nem lehet vele kapcsolatban örökké közömbösnek maradni. Jézus döntés elé állít bennünket. Amikor Krisztus belép az ember életébe, napvilágra kerül, hogy mi van a szív mélyén. Nem azért, mert Jézus el akar ítélni bennünket, hanem azért, mert az ő világossága megmutatja azt is, amit mi magunk elrejtettünk.
Az ember sokszor szeretné úgy élni az életét, hogy bizonyos dolgokat megtart magának. Vannak gondolataink, félelmeink, sebeink, irigységeink, haragaink, titkos vágyaink, amelyeket mások előtt el tudunk rejteni. Lehet szép a külső életünk, miközben belül egészen más történik. De amikor találkozunk Krisztussal, a szív mélye láthatóvá válik.
„Hogy napfényre kerüljenek sok szívnek titkos gondolatai.” Ez a mondat egyszerre lehet félelmetes és felszabadító. Félelmetes, mert Jézus előtt nincs szükségünk álarcra. Ő látja azt is, amit mások nem látnak. Ismeri a jó szándékainkat, de ismeri a gyengeségeinket is. Ismeri azt a bűnt, amelyről senkinek sem beszéltünk. Ismeri a sebet, amelyet évek óta hordozunk. De éppen ezért felszabadító is. Mert Isten előtt nem kell tökéletesnek mutatnunk magunkat. Elég őszintének lennünk.
„Sokan elbuknak és sokan feltámadnak”
Jézus jelenléte kétféle következményt hozhat. Van, aki találkozik vele, és bezárkózik. Nem akar változni. Ragaszkodik a saját igazához, a saját kényelméhez, a saját bűnéhez. Krisztus világossága ilyenkor kellemetlenné válik. Más viszont ugyanebben a világosságban felismeri: „Uram, szükségem van rád.” És éppen itt kezdődik a feltámadás. Talán valaki évek óta hordoz egy haragot. Krisztus megmutatja neki, hogy a harag lassan felemészti. És az ember megbocsát. Valaki elvesztette a reményt. Krisztus azt mondja neki: „Ne félj!” És újra feláll. Valaki azt gondolja: „Én már nem tudok megváltozni.” Krisztus pedig azt mondja: „Kövess engem.” És megszületik egy új élet. Ezért Krisztus egyszerre lehet botrány és kegyelem, ítélet és irgalom, kereszt és feltámadás.
„A te lelkedet is tőr járja át”
Simeon ezután Máriához fordul. Az a Gyermek, akit most örömmel tart a karjában, egyszer majd a keresztfán lesz. Mária öröme nem marad fájdalom nélküli öröm. Ez nagyon emberi tapasztalat. A szeretet sebezhetővé tesz bennünket. Akit igazán szeretünk, annak az öröme a mi örömünk, a szenvedése pedig a mi szenvedésünk is. Mária nem kívülről nézi Jézus szenvedését. Ott áll a kereszt alatt. A Simeon által megjövendölt tőr valóban átjárja a lelkét. És talán ebben Mária a mi tanítónk is: nem minden szenvedést lehet megérteni, de minden szenvedést oda lehet vinni Isten elé. A kereszt alatt Mária nem kap minden kérdésre választ. De ott marad. Ez az egyik legmélyebb hit. Nem az a hit, amikor mindent értünk, hanem amikor akkor is Isten mellett maradunk, amikor már nem értünk mindent.
Simeon szavai ma hozzánk is szólnak. Jézus jelenléte megmutatja, hogy mi van bennünk. Megmutatja, hogy valóban hiszünk-e, vagy csak beszélünk a hitről. Megmutatja, hogy szeretünk-e, vagy csak szeretetről beszélünk. Megmutatja, hogy tudunk-e megbocsátani. Megmutatja, hogy a másik emberben valóban testvért látunk-e. Krisztus nem azért hozza felszínre szívünk titkait, hogy megszégyenítsen, hanem hogy meggyógyítsa azt, amit elrejtettünk. A seb, amelyet megmutat, gyógyíthatóvá válik. A bűn, amelyet beismerünk, bocsánatot nyerhet. A félelem, amelyet átadunk neki, elveszíti hatalmát. A bezárt szív pedig újra képessé válhat a szeretetre.
Befejezés
Mindannyian ott állunk valamilyen módon Simeon jelenetében. Krisztus előttünk áll. Ő az ellentmondás jele. Nem azt kérdezi elsősorban: „Milyen embernek mutatod magad mások előtt?” Hanem ezt: „Mi van valójában a szívedben?” És amikor megmutatja, ne meneküljünk el előle.
Mondjuk inkább:
„Uram, látod, mi van bennem. Látod a jót és látod a rosszat. Látod a sebeimet, a félelmeimet, a bűneimet és a vágyaimat. Ne engedd, hogy elbukjak a világosságodban, hanem segíts, hogy feltámadjak általa.” Mert Krisztus azért világít bele a szívünk mélyébe, nem azért, hogy elítéljen, hanem azért, hogy feltámasszon.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda