Abban az időben így tanított Jézus:
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítéletet vont magára, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
Az ítélet ez: A világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, nehogy napvilágra kerüljenek tettei. Aki azonban az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hadd jusson nyilvánosságra, hogy tetteit Istenben vitte végbe.”
János Evangéliuma 3, 16-21
János evangéliuma a világosság és a sötétég dualisztikus szemléletét cáfolja meg leírásában. Számára a világosság nem egy szinten helyezkedik el a sötétséggel.
A világosság Krisztus fényét jelzi, amely be akart hatolni a bűn által megfertőzött, megsebzett világba. A sötétség azonban nem volt képes a világosságot befogadni, mert kettőjük közt áthidalhatatlan különbözőség van. Így a világ két entitás közt oszlik meg, egyeseket a bűn vonza, és szeretnek sötétségben élni, másokat a világosság vonza, és Krisztushoz csatlakoznak.
A világosság már a teremtés hajnalán legyőzte a sötétséget, azóta a győzelem, a krisztusi hit jelképe. A sötétség fiai befelé forduló életet élnek, mert bűneik miatt titkolóznak, nem akarnak szembesülni tetteikkel. A világosság fiai jótetteiket a nyilvánosság előtt követik el, mert számukra nincs rejtegetni való, titkolózás, és Isten tanúiként viselkednek a világban.
Ma az embereknek inkább tanúkra van szükségük és nem tanítókra. A tanítókra is annyiban hallgatnak, amennyiben tanúk.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda