> Aki engem eszik, énáltalam él - Imalánc.ro
 
19. április, 2024Igehirdetések Aki engem eszik, énáltalam él bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Amikor Kafarnaumban Jézus az élet kenyerének mondta önmagát, vita támadt a zsidók között: „Hogyan adhatja ez testét eledelül nekünk?” – kérdezték.

A keresztények ma is az élet kenyerével táplálkoznak, hiszen a szentmisében Krisztust veszik magukhoz, akit a Szentlélek hoz létre az átváltoztatás alatt. Nemcsak Krisztussal, hanem a Szentlélekkel is egyesülünk, és kettejük által az Atyával is.

Jézus így felelt nekik: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van és én feltámasztom őt az utolsó napon. Az én testem ugyanis valóban étel és az én vérem valóban ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne.

Amint engem az élő Atya küldött, és én az Atya által élek, úgy az is, aki engem eszik, énáltalam él.

Ez a mennyből alászállott kenyér. Nem az, amelyet atyáitok ettek, és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, örökké él.” Így tanított Jézus a kafarnaumi zsinagógában.

János Evangéliuma 6, 52-59

Jézus sajátos módon ajánlja fel saját testét, azaz az élet kenyerét a kafarnaumiaknak. Ők azonban nem értik mit akar Jézus azzal mondani, hogy egyék a testét és igyák a vérét. Ha szó szerint értették, akkor kanibalizmust értettek alatta, ha pedig átvitt értelemben, akkor szellemi táplálékra gondolhattak, csak nem értették meg ennek a hogyanját.

Jézus ígérete azoknak, akik belőle táplálkoznak, hogy örök életük van. Érdekes, hogy nem azt mondja, hogy örök életük lesz, hanem már örök életük van. Aki az élet kenyerével táplálkozik szoros kapcsolatba kerül az adakozóval és az Atyával. Ebben a részben válik világossá a manna és az élet kenyere közti különbség.

A keresztények ma is az élet kenyerével táplálkoznak, hiszen a szentmisében Krisztust veszik magukhoz, akit a Szentlélek hoz létre az átváltoztatás alatt. Nemcsak Krisztussal, hanem a Szentlélekkel is egyesülünk, és kettejük által az Atyával is. Az eukarisztikus szentáldozásnál jelen van a teljes Szentháromság.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…