Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. 
Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!”
Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből.
Én és az Atya egy vagyunk.”
János Evangélium 10, 22-30
Jézus mindig nyíltan beszélt a saját küldetéséről, és arról, hogy Ő az élet kenyere. A zsidók azonban újabb jeleket, visszajelzést akarnak kikövetelni Tőle. Jézus a saját cselekedeteire hivatkozik, ezeknél nagyobb visszajelzésre, bizonyítékra nincs szükség. Ugyanakkor felhívja a figyelmét a számonkérőknek, hogy már léteznek olyan személyek, akik hallgatnak a tanítására és követik Őt. Ez újabb bizonyíték arra, hogy nem önmagát, saját érdekeit képviseli, hanem az Atyáét, aki küldte Őt.
Jézus a legnagyobb jutalmat ígéri meg követőinek, az örök életet. Ez ma is azoknak a jutalma, akik olvassák és gyakorlatba ültetik az élet igéit.
Nem elég nagyokat mondani, nagyokat elmélkedni az evangélium szavairól, hanem életbe kell ültetni őket. Csak azoknak válik az üdvösségére, akik tettekre váltják a Mester tanítását.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda