A kenyérszaporítás napján, amikor beesteledett, Jézus tanítványai lementek a tóra. Beszálltak a bárkába, és elindultak a tavon át Kafarnaum felé.
Már rájuk sötétedett, de Jézus még mindig nem volt velük. Erős szél fújt, és a tó háborgott. Huszonöt-harminc stádiumnyit (mintegy öt kilométert) eveztek már, amikor látták, hogy Jézus a vízen járva közeledik a bárkához.
Nagyon megijedtek. De Jézus bátorította őket: „Én vagyok, ne féljetek!”
Fel akarták venni a bárkába, de a bárka abban a pillanatban partot ért, éppen ott, ahová tartottak.
János Evangéliuma 6, 16-21
A bárka az Egyházat jelképezi. Ennek a bárkának van egy látható kormányzója, Szent Péter utódja, és egy láthatatlan feje, Krisztus. Az évszázadok viharai sem tudták felborítani, elsüllyeszteni ezt a bárkát. Az apostolok lelki állapotát még jobban kikezdte az erős viharban közeledő Krisztus. Féltek az életükért, de féltek az ismeretlentől is. Életünk nehéz, válságos pillanataiban félelemmel, ijedtséggel szoktunk reagálni. Félünk a kiszámíthatatlan jövőtől, és az ismeretlen végkifejlettől. Szeretnénk biztonságban lenni, de az élet nem erről szól, hiszen állandó kihívás elé állít bennünket.
Ilyenkor csak az erős hit, az Istenbe vetett bizalom tud kisegíteni bennünket. Enélkül csak úttalanul bolyongunk az élet tengerén, nem ismereve sem a célt, sem az örök élet adta lehetőségeket.
Jézus szeretetével győzte le a halálfélelmét, értünk vállalta ezt az áldozatot. Nekünk nincs más feladatunk, mint csatlakozni Krisztus keresztjéhez.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda