Miután húsvétvasárnap reggel Jézus feltámadt, először Mária Magdolnának jelent meg, akiből (annak idején) hét ördögöt űzött ki.
Magdolna elment, és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor a tanítványok meghallották, hogy Jézus él, és hogy Magdolna látta őt, nem hitték el neki.
Ezután Jézus más alakban megjelent két tanítványnak útközben, amikor vidékre mentek. Ezek visszatértek, és közölték a hírt a többiekkel, de ők nekik sem hittek.
Végül megjelent Jézus a tizenegy (apostolnak), amikor éppen asztalnál ültek. Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt feltámadása után. Azután így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!”
Márk Evangéliuma 16, 9-15
A feltámadás ténye kemény kihívás elé állította, úgy a szemtanúkat, mint a hitetlenkedő tanítványokat. Emberi módszerrel, rendőrségi kivizsgálással a feltámadást bizonyítani nem lehet. Pontosan ezért olyan nehéz a vizsgálódó emberi elmének elfogadni a feltámadás tényét, mert az anyagi valóságok jobban vonzanak, mint az égiek.
Azonban tagadhatatlan tény, hogy valami változás ment végbe azoknak az életében, akik a Feltámadottal találkoztak. Ez viszont a kívülállók számára nem jelent garanciát, tovább csipkelődnek, kételkednek azokban, akik valóban találkoztak a feltámadt Krisztussal.
Valaminek a mi életünkben is történie kell ahhoz, hogy személyünkben, életünkben megtapasztalhatóvá váljék a hit.
A hit elengedhetetlen része a mi életünknek, mert másképpen a levegőben beszélünk, illetve arról beszélünk, amit még nem tapasztaltunk meg, és ez könnyen hiteltelenné teheti a tanúságtételünket. Csakis a Feltámadottal való élő találkozás hozhat érdembeli változást a mi életünkben, hiszen ez a mi keresztény hitünk alapja.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda