> Jézus jött szembe velük - Imalánc.ro
 
1. április, 2024Igehirdetések Jézus jött szembe velük bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Húsvétvasárnap reggel az asszonyok sietve távoztak el Jézus sírjától. Félelemmel, de még nagyobb örömmel eltelve futottak, hogy értesítsék a tanítványokat.

A szent asszonyoknak és a tanítványonak öröm Jézus feltámadása, a katonáknak és a nép véneinek pedig üröm.

Egyszerre csak Jézus jött szembe velük, és megszólította őket: „Üdv nektek!” Az asszonyok odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát. Jézus így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Siessetek, és vigyétek hírül a tanítványoknak, hogy menjenek Galileába! Ott majd viszontlátnak engem.”

Az asszonyok még úton voltak, amikor néhány őr a városba ment, és jelentette a főpapoknak mindazt, ami történt. Ezek összehívták a nép vezetőit, és tanácsot tartottak. Azután sok pénzt adtak a katonáknak, és meghagyták nekik: „Mondjátok, hogy éjnek idején, amíg mi aludtunk, eljöttek Jézus tanítványai, és ellopták őt. Ha a helytartó tudomást szerez a dologról, mi majd megnyugtatjuk, és kimentünk titeket.”

A katonák elfogadták a pénzt, és úgy tettek, amint kioktatták őket. Ez a beszéd a zsidóknál a mai napig el van terjedve.

Máté Evangéliuma 28,8-15

Húsvét hajnalán történt eseményeknek több szemtanúja is van. Az elsők, akiknek Jézus megjelenik, azok a kenet vivő szent asszonyok. Az asszonyokat finom vegyes érzelmek uralják, egyrészt félelem van bennük, másrészt öröm, mert találkoztak a Feltámadottal. Ennek a találkozásnak a következménye, hogy küldetést is kapnak. Ők kell a hírt elvigyék az apostoloknak.

Az események másik szereplői az őrök, akik engedély nélkül elagyták az őrhelyüket, ezzel aláírták saját halálos ítéletüket. Nem szabadott volna elhagyják a szentsírt, még akkor sem, ha számukra megmagyarázhatatlan események is történtek ott. És nem a nép vezetőinek kellett volna jelentsék a történteket, hanem katonai feljebbvalóiknak. Számukra a húsvéti esemény egy kínos és megmagyarázhatatlan történet, amely terhükre van. Muszáj hazudjanak, mert kötelességet szegtek, utána pedig tetőzték ezt a kenőpénz elfogadásával. Ugynakkor csaláshoz folyamodnak, hogy szerencsésen kijussanak ebből a kutyaszorítóból. Azok közé tartoznak, akik történelmet hamisítanak, hogy elhallgassák a valóságot.

A nép vezetői pedig a húsvéti eseményből is politikát csinálnak, és úgy állítanak be minden helyzetet, eseményt, hogy a saját érdekeiket szolgálják. Ők nem juttak el a feltámadás tényéhez, mert az emberi érdekek szolgálatában maradtak.

Minden szereplő másképpen értelmezi a húsvét hajnali eseményeket. Mindenki a saját képessége, jelleme és magatartása szerint jut el a húsvéti misztérium megoldásához. A szent asszonyoknak és a tanítványonak öröm Jézus feltámadása, a katonáknak és a nép véneinek pedig üröm.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…