Abban az időben egy írástudó megkérdezte Jézustól: „Melyik az első a parancsok közül?”
Jézus így válaszolt: „Ez az első: »Halld, Izrael! Az Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!« A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!« Ezeknél nincs nagyobb parancsolat.”
Az írástudó erre azt válaszolta: „Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes szívünkből teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni, embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér minden égő- vagy véres áldozatnál.”
Jézus az okos felelet hallatára megdicsérte: „Nem jársz messze Isten országától.” Ezután már több kérdést nem mertek neki föltenni.
Márk Evangéliuma 12,28b-34
Az írástudó egy olyan kérdést tett fel Jézusnak, amelyre minden hithű zsidó betéve tudta a választ. Nem annyira a tudására volt kíváncsi, mint a főparancsolat magyarázatára. Mit jelent számára a főparancs? Hogyan viszonyul Izrael Istenéhez?
Nem kevésbé fontosabb a főparancsolat második része, amely az embertársainkkal való kapcsolatunkat szabályozza. A felebarátra vonatkozó parancsolatnak van egy negatív és egy pozitív meghatározása: szeresd felebarátodat, mint önmagadat, ne tedd vele azt amit nem szeretnél, hogy veled tegyenek, illetve tedd azt vele, amit szeretnéd, hogy veled tegyenek!
Jézus válasza kielégítőnek bizonyult, mert helyesen határozta meg a sorrendet, és belevonta a második részét is, amely a felebarátainkra vonatkozik. Ahogyan viszonyulunk Istenhez, ugynanúgy viszonyulunk embertársainkhoz, illetve fordítva is igaz. Ezért nem mindegy, hogy milyen az istenképünk, mert embertársainkhoz való viszonyulásunk ennek a tükörképe.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda