Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta el a farizeusoknak:
„Volt egy gazdag ember. Bíborba és patyolatba öltözködött, és mindennap dúsan lakmározott. Volt egy Lázár nevű koldus is, ez ott feküdt a gazdag kapuja előtt, tele fekéllyel. Szívesen jóllakott volna az ételmaradékból, amely a gazdag ember asztaláról lehullott, de abból sem adtak neki. Csak a kutyák jöttek, és nyalogatták a sebeit. Meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették. A pokolban, amikor nagy kínjai közt feltekintett, meglátta messziről Ábrahámot és a keblén Lázárt.
Felkiáltott: »Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse nyelvemet. Iszonyúan gyötrődöm ezekben a lángokban.« »Fiam – felelte Ábrahám –, emlékezzél rá, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg mennyi jutott a rosszból. Most ő itt vigasztalódik, te pedig odaát gyötrődöl.
Azonfelül köztünk és köztetek nagy szakadék tátong, hogy aki innét át akarna menni hozzátok, ne tudjon, se onnét ne tudjon hozzánk átjönni senki.« »Akkor arra kérlek, atyám – kiáltotta újra –, küldd el őt atyai házunkba, ahol még öt testvérem él.
Tegyen bizonyságot előttük, nehogy ők is idejussanak a gyötrelmek helyére.«
Ábrahám ezt felelte: »Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak.« Ám az erősködött: »Nem teszik, atyám,
Ábrahám! De ha valaki, a halottak közül elmenne hozzájuk, bűnbánatot tartanának.«
Ő azonban így felelt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem hisznek.«”
Lukács Evangéliuma 16, 19-31
Lukács evangélista nagyon érzékeny a szocális különbözőségekre. A szegény Lázárról szóló példabeszéd a szegények és gazdagok közt levő áthidalhatatlan távolságot mutatja be. Azt a téves következtetést vonhatjuk le, hogy akkor a gazdagok, főleg a gazdag szegények örök kárhozatra vannak ítélve.
Itt azonban a hangsúly a gazdag közömbösségén van, aki egyáltalán nem észleli a világban levő folyamatokat, és a közvetlen környezetét sem. Nem azért közömbös a szegény iránt, mert nem éri meg neki, hanem egyszerűen önmagát úgy látja, mint a világ közepét. Ez nagy kísértés a mai emberek számára is, mert egy olyan hamis képzetet táplál bennünk a világ, miszerint örökre szépek, fiatalok és egészségesek leszünk. Csak az idő gyorsan telik, és akik soha nem éltek igazából azok saját boldogságukat kockáztatják meg.
A világ nem annyira biztonságos, amennyire sokan gondolják, hanem állandó fejlődésen, változásokon, kríziseken megy keresztül. Aki ezeknek nincs tudatában, az egy nap arra ébredhet fel, hogy mindaz amiben bízott és hitt csak egy délibáb volt, amelynek semmilyen köze nem volt a rideg valósághoz.
Gyakran kártyavárakat építünk, amelyek előbb vagy utóbb összedőlnek, és kérdés, hogy utána mit kezdünk önmagunkkal, életünkkel.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda