Egy alkalommal Jézus ezt mondta a zsidóknak: „Az én Atyám szüntelenül munkálkodik, ugyanúgy munkálkodom én is.”
E szavak hallatára a zsidók még inkább az életére törtek, mert nemcsak a szombati nyugalmat szegte meg, hanem Istent Atyjának mondta, és így egyenlővé tette magát Istennel.
Jézus azonban tovább hirdette: „Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú semmit sem tehet önmagától. Csak azt teheti, amit az Atyánál lát. Amit ugyanis az Atya cselekszik, azt cselekszi a Fiú is. Az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit cselekszik. Sőt még nagyobb dolgokat is mutat majd neki, hogy csodálkozzatok rajta. Amint ugyanis az Atya halottakat támaszt föl és kelt életre, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar.
Az Atya nem ítél meg senkit sem, hanem az ítéletet egészen a Fiúra bízta, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tiszteli. Aki a Fiút nem tiszteli, az nem tiszteli az Atyát sem, aki a Fiút küldte. Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallgat az én tanításomra, és hisz abban, aki engem küldött, annak örök élete van, és nem sújtja őt az ítélet, mert már átment a halálból az életre.
Bizony, bizony, mondom nektek: eljön az óra – sőt már itt is van –, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát. Meghallják, és életre támadnak. Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában.
A Fiúnak hatalmat adott arra is, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. Ne csodálkozzatok ezen! Eljön az óra, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és előjönnek sírjukból. Akik jót cselekedtek, feltámadnak az életre; akik rosszat tettek, feltámadnak a kárhozatra.
Én önmagamtól semmit sem tehetek. Amint (Atyámtól) hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki küldött engem.”
János Evangéliuma 5, 17-30
Jézus amikor színt vall a honfitársai előtt, akkor azok megbontránkoznak Benne, mert olyan, számukra merésznek vélt dolgokat mond, amelyek meghaladják addigi elképzeléseiket, sémáikat.
Valóban egyenlőnek mondja magát az Atyával. Még elviselték a szombati gyógyításait, csodáit, de ez a kijelentés minden tűrési határt átlép. Magának tulajdonítja a feltámasztási hatalmat, sőt Ő az örök élet letéteményesének és kiosztójának kiáltja ki önmagát. Nélküle senki sem üdvözülhet. Ez a hatalom kizárólagos és minden más tanítást, meggyőződést, hiedelmet felülír.
Isten Fiában, Jézusban cselekszik, Ő az Atya képmása. Ezt a kizárólagos hatalmat főleg a nép vallási vezetői nem tudták elfogadni, mert önmagukat tartották a hit, a Törvény letéteményeseinek. Ebből az előfeltételezésből kiindulva számukra összeegyezhetetlen az, amit Jézus tanít, azzal amit ők képviselnek.
Mivel nem tudnak azonosulni Jézus tanításával, ezért ellenséges magatartást vesznek fel. Elhatárolódnak Tőle, és gondolatban már halálra is ítélik. Jézus tovább megy fejtegetésében és az ítélkezési hatalmat is Önmagának tulajdonítja. Ezzel egyszerre lesz Megváltó, az élet ura, bíró és végrehajtó.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda