Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele szembe. Még messze voltak, amikor megálltak, és hangosan így kiáltottak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Ő rájuk tekintett, és így szólt hozzájuk: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak.” Útközben megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: „Nemde tízen tisztultak meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy hálát adjon Istennek, csak ez az idegen?” Aztán hozzá fordult: „Kelj fel és menj! Hited meggyógyított téged.”
Lukács Evangéliuma 17,11-19
„Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak!” (Lk 17, 14)
Jézusnak ezek a szavai a tíz leprás történetében hangzanak el. Tíz ember áll előtte, akik nemcsak testi betegségük miatt szenvednek, hanem a társadalom peremére is szorultak. A lepra elválasztotta őket családjuktól, közösségüktől, templomuktól. Éltek, de nem élhettek igazán. Nem érinthették meg szeretteiket, nem vehettek részt a közösség életében.
Mintha már életükben halottak lettek volna. Amikor meglátják Jézust, segítségért kiáltanak: „Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk!” Jézus pedig nem gyógyítja meg őket azonnal, hanem útnak indítja őket: „Menjetek és mutassátok meg magatokat a papoknak!” Érdekes, hogy Jézus akkor küldi el őket, amikor még semmi változást nem tapasztalnak magukon.
Még betegek, még láthatóak rajtuk a sebek, még nincs bizonyítékuk a gyógyulásra. Mégis elindulnak. És miközben mennek, megtisztulnak. Ez a történet a hit egyik legfontosabb igazságára tanít bennünket: néha előbb kell elindulnunk, és csak útközben tapasztaljuk meg Isten cselekvését. Mi sokszor fordítva gondolkodunk. Azt mondjuk: Uram, előbb gyógyíts meg, és akkor majd újra hiszek! Előbb rendezd el az életemet, és akkor majd bízni fogok benned!
Előbb mutasd meg, hogy van értelme az imádságnak, és akkor majd kitartok benne! Jézus azonban gyakran azt mondja: indulj el! Tegyél egy lépést felém! Bocsáss meg annak, akivel haragban vagy! Kezdj újra imádkozni! Merj változtatni az életeden! Ne várd meg, amíg minden körülmény tökéletes lesz! A hit nem mindig azt jelenti, hogy már látjuk a megoldást, hanem azt, hogy akkor is elindulunk, amikor még nem látjuk.
Van azonban egy másik fontos üzenete is Jézus felszólításának: „Mutassátok meg magatokat a papoknak!” A papok feladata az volt, hogy megállapítsák a gyógyulást, és visszafogadják a megtisztult embert a közösségbe. Jézus tehát nemcsak a betegségből akarta őket megszabadítani, hanem vissza akarta adni nekik az életüket, az emberi méltóságukat, a közösséghez tartozás örömét.
Isten gyógyítása nem áll meg ott, hogy megszabadít egy sebünktől. Ő vissza akar vezetni bennünket egymáshoz is. A bűn, a harag, az irigység, a sértettség és a közöny sokszor ugyanúgy elszigetel bennünket, mint egykor a lepra. Lehetünk emberek között, mégis magányosak. Lehetünk egy család tagjai, mégis távol egymástól. Lehetünk egy templomi közösségben, mégis bezárva a saját sebeinkbe. Jézus ma is azt mondja: induljatok el a gyógyulás útján! Ne maradjatok a sebeitek foglyai!
A történet végén azonban van valami, ami különösen elgondolkodtató: a tíz meggyógyult közül csak egy tér vissza, hogy hálát adjon Jézusnak. Mind a tízen megkapták a gyógyulást, de csak egy ismerte fel, hogy kitől kapta. Talán ez a történet legnagyobb figyelmeztetése számunkra. Könnyen előfordulhat, hogy kérni tudunk Istentől, de hálát adni már elfelejtünk. Amikor bajban vagyunk, imádkozunk.
Amikor betegek vagyunk, segítségért könyörgünk. Amikor nehézségeink vannak, keressük Istent. De amikor megoldódik a probléma, amikor visszatér az egészség, amikor rendeződnek a dolgaink, gyakran úgy folytatjuk az életünket, mintha mindez magától történt volna. A kilenc leprás megkapta az ajándékot, de nem tért vissza az Ajándékozóhoz. Az egyetlen visszatérő azonban nemcsak a testében gyógyult meg, hanem a szívében is közelebb került Istenhez.
Kedves Testvérek!
A mai evangélium három kérdést tesz fel nekünk:
- El tudok-e indulni akkor is, amikor még nem látom Isten ígéretének beteljesedését?
- Engedem-e, hogy Isten ne csak a külső körülményeimet, hanem a szívemet és az emberi kapcsolataimat is meggyógyítsa?
- Visszatérek-e Istenhez hálát adni, vagy csak addig keresem őt, amíg szükségem van valamire?
Ne csak akkor keressük Jézust, amikor segítségre van szükségünk! Keressük akkor is, amikor örömünk van, amikor sikerül valami, amikor új lehetőséget kapunk, amikor egyszerűen csak szép az élet. Mert a hit nem csupán kérés, hanem bizalom; nem csupán segítségvárás, hanem hálaadás is. És talán ma nekünk is ezt mondja Jézus: „Menjetek!” Induljatok el a hit, a gyógyulás és a hála útján! Mert aki elindul Isten szavára, az útközben megtapasztalhatja, hogy Isten már cselekszik az életében. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda