Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában”.
Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van.” De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!”
A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!” Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek.” A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!”
A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely.” Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak.”
Lukács Evangéliuma 14,15-24
„Jöjjetek! Minden készen van!”
Van valami különösen szép és megható ebben a meghívásban: „Jöjjetek! Minden készen van!” Egy ember nagy lakomát rendez, és sokakat meghív. Nem magányos ünneplést akar, hanem közösséget. Azt szeretné, hogy mások is részesüljenek az örömében. A lakoma készen áll, az asztal meg van terítve, az étel elkészült. Már csak a meghívottak hiányoznak. Ez a példabeszéd Isten szeretetéről és az ember válaszáról szól. Isten nem egy távoli, közömbös Úr, hanem olyan Atya, aki közösségre hív bennünket. Helyet készít számunkra az asztalánál. Nem azért hív, mert szüksége van ránk, hanem azért, mert szeretne megajándékozni bennünket. A legfontosabb mondat talán ez: „Minden készen van!”
Isten részéről minden készen áll. Ő már megtette az első lépést. Elkészítette számunkra az üdvösség útját, elküldte Fiát, Jézus Krisztust, aki életét adta értünk. Az Egyházban ma is megteríti számunkra az asztalt: az Ige asztalát és az Eucharisztia asztalát. Nem nekünk kell kiérdemelnünk a meghívást, hanem el kell fogadnunk azt.
Mégis, milyen különös, hogy a meghívottak kifogásokat keresnek! Az egyik földet vásárolt, a másik ökröket, a harmadik megházasodott. Mindegyiknek van valami fontosabb dolga. Nem feltétlenül rossz dolgok ezek. A föld, a munka, a család mind értékes ajándékok. A probléma ott kezdődik, amikor ezek annyira lefoglalják az embert, hogy már nem marad hely az életében Isten számára. Milyen könnyen magunkra ismerhetünk ebben! Hányszor mondjuk: most nincs időm imádkozni, most nem érek rá templomba menni, majd később foglalkozom a lelkemmel, majd ha rendeződnek a dolgaim, közelebb kerülök Istenhez. De mikor jön el az a bizonyos később? Amikor már minden feladatunkat elvégeztük? Amikor már nincs gondunk, nincs munkánk, nincs elfoglaltságunk? Talán soha. Mert mindig lesz valami, ami elvonja a figyelmünket. A példabeszéd arra figyelmeztet, hogy nem az a legnagyobb veszély, ha rossz dolgokkal foglalkozunk, hanem az, ha a jó dolgok miatt elfelejtjük a legfontosabbat.
Isten meghívása azonban nem szűnik meg. Amikor az első meghívottak visszautasítják a hívást, a gazda elküldi szolgáját az utcákra és a terekre, hogy hívja be a szegényeket, a vakokat, a sántákat és a bénákat. Isten házában azoknak is van helyük, akiket a világ talán észre sem vesz. Azok is meghívást kapnak, akik méltatlannak, jelentéktelennek vagy kirekesztettnek érzik magukat. Ez az evangélium egyik legszebb üzenete: Isten asztalánál nem az ember társadalmi helyzete, gazdagsága vagy tekintélye számít. Ott mindenki kegyelemből kap helyet.
És van még egy fontos gondolat: mi magunk is a gazda szolgájának küldetését kaptuk. Nem elég, ha mi elfogadjuk Isten meghívását. Nekünk is tovább kell adnunk azt. Életünkkel, szavainkkal, türelmünkkel és szeretetünkkel meg kell mutatnunk másoknak, hogy Isten házában számukra is van hely. Talán vannak körülöttünk olyan emberek, akik már régóta nem járnak templomba, akik csalódtak az Egyházban, akik eltávolodtak Istentől, vagy akik azt gondolják, hogy számukra már nincs visszaút. Nekünk nem az a feladatunk, hogy elítéljük őket, hanem hogy meghívjuk, bátorítsuk és segítsük őket visszatalálni.
A mai evangélium végső soron egy egyszerű, de nagyon komoly kérdést tesz fel nekünk: Amikor Isten azt mondja: „Jöjjetek! Minden készen van!”, vajon mi hogyan válaszolunk? Ne halogassuk a választ! Ne engedjük, hogy a mindennapok gondjai, az anyagiak, a sikerek és a megszokások elfoglalják azt a helyet, amelyet Istennek kellene fenntartanunk az életünkben. Mert Isten asztala ma is meg van terítve.
A meghívás ma is érvényes. És talán éppen ma van itt az ideje annak, hogy elinduljunk felé. Isten nem azt kérdezi, hogy mennyire vagy méltó a meghívásra, hanem azt, hogy elfogadod-e az ő szeretetét. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda