Jézus egyszer így beszélt tanítványaihoz: „Mondom nektek: Szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy amikor meghaltok, befogadjanak titeket az örök hajlékokba.”
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy: ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.”
Hallották mindezt a kapzsi farizeusok, és kigúnyolták őt. De Jézus kijelentette: „Ti igazaknak mutatjátok magatokat az emberek előtt, de Isten ismeri szíveteket. Ami ugyanis az emberek szemében nagy, Isten előtt semmiség.”
Lukács Evangéliuma 16,9-15
Egy szolga sem szolgálhat két úrnak!
„Egy szolga sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli, és a másikat szereti, vagy ragaszkodik az egyikhez, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak” (Lk 16, 13)
Jézus szavai ma is nagyon aktuálisak, mert az ember egyik legnagyobb kísértése, hogy egyszerre több úrnak akar megfelelni. Szeretnénk Istent is magunk mellett tudni, de közben nem akarunk lemondani a világ kínálta kényelmekről, élvezetekről, hatalomról, pénzről és elismerésről sem. Szeretnénk keresztények lenni, de olykor úgy élni, mintha Istennek semmi köze nem lenne döntéseinkhez. Jézus azonban világosan fogalmaz: nem lehet két úrnak szolgálni.
1. Ki uralja valójában az életemet?
A pénz önmagában nem rossz. Szükségünk van rá, hiszen megélhetésünket, családunkat, mindennapi szükségleteinket biztosítjuk belőle. A probléma akkor kezdődik, amikor a pénz már nem eszköz, hanem céllá válik. Amikor nem mi használjuk a pénzt, hanem a pénz kezd el használni bennünket. Ugyanez történhet a hatalommal, a sikerrel, a munkával vagy akár az emberi elismerés iránti vággyal. Lassan ezek határozzák meg döntéseinket, kapcsolatainkat és értékrendünket. Érdemes feltennünk magunknak a kérdést: Mi az, amiért hajlandó vagyok feláldozni az időmet, a békémet, a családomat, a lelkiismeretemet? Mert gyakran éppen az válik az ember igazi urává, aminek a kedvéért még az értékeit is képes feladni.
2. A megosztott szív veszélye
Sokszor nem az a baj, hogy teljesen elutasítjuk Istent, hanem az, hogy csak egy bizonyos helyet tartunk fenn számára az életünkben. Vasárnap templomba megyünk, imádkozunk, gyertyát gyújtunk, de hétköznapjaink döntéseiben már nem feltétlenül kérjük ki a véleményét. Istent szeretnénk, de csak addig, amíg nem zavarja terveinket. Hisszük a szeretet parancsát, de nehezen bocsátunk meg. Hisszük az igazságot, de néha előnyösebbnek tartjuk a hazugságot. Kérjük Isten áldását, de nem mindig akarjuk követni az akaratát. A megosztott szív előbb-utóbb belső konfliktushoz vezet. Az ember egyik oldalról Isten békéjére vágyik, a másik oldalról viszont ragaszkodik mindahhoz, ami eltávolítja tőle. A hit nem azt jelenti, hogy soha nem küzdünk kísértésekkel, hanem azt, hogy újra és újra eldöntjük, kihez akarunk tartozni.
3. Isten nem egy helyet kér az életünkben, hanem az egész szívünket.
Jézus nem azt kéri, hogy mondjunk le minden földi értékről, hanem azt, hogy helyezzük a dolgokat a megfelelő helyükre. Legyen pénzünk, de ne a pénz legyen az istenünk. Legyenek terveink, de ne feledkezzünk meg Isten tervéről. Törekedjünk a sikerre, de ne a siker határozza meg emberi értékünket. Isten nem akarja elvenni tőlünk az élet örömeit. Éppen ellenkezőleg: azt akarja, hogy szabadok legyünk. Mert az az ember, akit a pénz, a félelem, a hatalom vagy az elismerés iránti vágy irányít, valójában nem szabad. Aki viszont Istennek szolgál, az nem veszít, hanem megtalálja az élet igazi értelmét. Gondoljunk arra, hogy Jézus a pusztában is megkísértést szenvedett. A gonosz felkínálta neki a világ országait és azok dicsőségét, ha leborulva imádja őt. Jézus azonban visszautasította az ajánlatot: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Ez a keresztény ember válasza is: nem minden áron akarok sikeres lenni, nem minden áron akarok gazdagodni, nem minden áron akarok másoknak megfelelni. Inkább Istenhez akarok hűséges maradni.
Testvéreim, az életünk végén nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy mennyi pénzt gyűjtöttünk össze, milyen pozíciókat töltöttünk be, vagy hány ember ismert bennünket. Hanem az, hogy kinek szolgáltunk, kit szerettünk, és mihez maradtunk hűségesek. Jézus ma döntés elé állít bennünket. Nem lehet egyszerre Istenhez és a mammonhoz kötni a szívünket. Valamit mindig első helyre teszünk. A kérdés csak az, hogy mi kerül oda: az, ami mulandó, vagy az, ami örök?
Kérjük Istent, adjon nekünk osztatlan szívet, hogy ne csak szavainkkal, hanem döntéseinkkel, tetteinkkel és egész életünkkel valljuk: Uram, nem akarok két úrnak szolgálni. Hozzád akarok tartozni, mert tudom, hogy egyedül nálad találhatom meg az igazi szabadságot és az élet teljességét. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda