Egy farizeus lakomáján így beszélt Jézus az asztalnál ülőkhöz:
„Jaj, nektek, farizeusok! Tizedet adtok mentából, rutából és minden apró veteményből, de elhanyagoljátok az igazságosságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt meg nem szabad elhagyni!
Jaj, nektek, farizeusok! Szeretitek a fő helyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a nyilvános tereken.
Jaj, nektek! Olyanok vagytok, mint azok a sírok, amelyeket kívülről nem lehet észrevenni. Az emberek fölöttük járnak – anélkül, hogy tudnák.”
Erre egy törvénytudó méltatlankodni kezdett: „Mester, ha ilyeneket mondasz, minket is gyalázol.” Ő azonban így folytatta: „Jaj, nektek is, törvénytudók! Elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, ti magatok azonban még egy ujjal sem segítetek azokat a terheket hordozni.”
Lukács Evangéliuma 11,42-46
Jézus a farizeusi magatartást pellengérezi ki. Színleg mindent megtesznek azért, hogy az emberek előtt jó színben tünjenek fel, de a felebaráti szeretet parancsolatát elhanyagolják. Egy olyan magatartásról van szó, amely külsőleg a fedhetetlenséget mutatja, de lelkileg csődben van.
Ugyanakkor a szemükre hányja, hogy igazi viselkedésüket a törtetés, az első helyek keresése jellemzi, amely a hatalomvágy külső megnyilatkozása. Az egészségtelen versengés egy belső elégedetlenség mutatója is, amikor az érintett személy nincs megelégedve társadalmi státusával, sorsával.
A jaj-ok nyomán kiderül, hogy az írástudók is ugyanabban a cipőben járnak. Ők sem őszinték akkor, amikor a Törvényeket saját szájuk íze szerint magyarázzák, illetve alkalmazzák.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda