Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment.
Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját.
Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk.”
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák.
S ha azt mondom az egyiknek: »Menj!« – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: »Jöjj ide!« – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: »Tedd meg ezt!« – akkor megteszi.”
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben.” Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lukács Evangéliuma 7,1-10