Amikor Jézus egyszer a Genezáret tavánál állt, nagy tömeg sereglett köréje, hogy hallgassa az Isten szavát.
Jézus látta, hogy a tó partján két bárka vesztegel. A halászok kiszálltak, és a hálóikat mosták. Beszállt hát az egyik bárkába, amelyik Simoné volt, s megkérte, hogy vigye kissé beljebb a parttól. Aztán leült, és a bárkából tanította a népet.
Amikor befejezte a tanítást, így szólt Simonhoz: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.”
„Mester – válaszolta Simon –, egész éjszaka fáradoztunk, s nem fogtunk semmit, de a te szavadra, kivetem a hálót.” Meg is tette, s annyi halat fogtak, hogy szakadozni kezdett a háló. Intettek a másik bárkában levő társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek. Azok odamentek, és úgy megtöltötték mind a két bárkát, hogy majdnem elsüllyedt.
Ennek láttán Simon Péter Jézus lábához borult, és e szavakra fakadt: „Uram, menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok.” A szerencsés halfogás láttán ugyanis társaival együtt félelem töltötte el. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, Simon társait. De Jézus bátorságot öntött Simonba: „Ne félj! Ezentúl emberhalász leszel.”
Erre partra vonták hajóikat, és mindenüket elhagyva követték Jézust.
Lukács Evangéliuma 5, 1-11
A történet a Genezáreti-tó partján kezdődik, ahol Jézus tanítja a tömeget. A nép annyira szorongatta, hogy Jézus észrevett két hajót a parton, amelyekből a halászok éppen kiszálltak, és a hálóikat mosták. Jézus beszállt az egyik hajóba, amely Simon Péteré volt, és megkérte, hogy vigye kicsit beljebb a vízre, hogy onnan taníthassa az embereket.
Miután befejezte a tanítást, Jézus Simonhoz fordult, és így szólt: „Evezz a mélyre, és vessétek ki a hálótokat halfogásra.” Simon válaszolt: „Mester, az egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk; de a te szavadra mégis kivetem a hálót.” Miután ezt megtették, annyi halat fogtak, hogy a hálók kezdtek szakadni. Intettek társaiknak, hogy jöjjenek és segítsenek, és meg is töltötték mindkét hajót annyira, hogy azok majdnem elsüllyedtek.
Amikor Simon Péter látta ezt, Jézus lábai elé borult, és így szólt: „Menj el tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok.” Jézus azonban így válaszolt neki: „Ne félj, mostantól emberhalász leszel.” Ezzel Péter, valamint társai, Jakab és János, Zebedeus fiai, mindent hátrahagyva követték Jézust.
Néha mi is magunkra tudunk ismerni ezekben a történetekben. Valamilyen vállalkozásunk nem működik, és ezért félbe akarjuk szakítani azt, egyszerűen bedobjuk a kulcsot. Az éjjeli sikertelen halászat pedig a sziszifuszi munkának a jelképe. A hiábavaló küzdelem jelképe, amely értelmetlen és aggódalommal tölt el bennünket.
Jézus reakciója erre az, hogy utasítást ad arra, hogy evezzünk a mélyre, hatoljunk a dolgok mélyébe, oda ahol még sértetlenek, épek vagyunk. Onnan újrakezdhetünk mindent. Néha számunkra is jobb volna, ha a mélyebbre eveznénk, és nem engednénk a pillanat kísértésének, a “nekem úgy sem fog menni” godolatnak.
Ez a történet több jelentős üzenetet is hordoz magában. Először is, Jézus hatalmát és isteni természetét mutatja be, hiszen képes volt egy csoda révén tele hálókat biztosítani a halászoknak.
Másodszor, Péter és társai hitét és engedelmességét példázza, akik Jézus szavára cselekedtek, még akkor is, ha az ellentmondott saját tapasztalataiknak.
Harmadszor, a történet bemutatja Jézus elhívását, amellyel Pétert és társait emberhalászokká tette, azaz olyanokká, akik embereket fognak meg az Isten országa számára.
Péter válasza, hogy „a te szavadra mégis kivetem a hálót”, a hit és az engedelmesség példaképe. Annak ellenére, hogy egész éjszaka sikertelenül próbálkoztak, Péter bízott Jézus szavában, és ennek eredményeként csodálatos módon sikerrel járt. Ez a hit és engedelmesség az, ami minden keresztény számára járató út.
Jézus kijelentése, hogy Péter „emberhalász” lesz, szimbolikus jelentőségű. A halászat képe azt jelenti, hogy Péter és a többi tanítvány Jézus üzenetét terjeszti majd, és embereket vezet az üdvösségre és az Istennel való közösségre. Ez a küldetés a keresztény egyház alapvető feladata lett, amely a mai napig folytatódik.
A csodálatos halfogás története nem csupán egy csoda bemutatása, hanem mélyebb üzenetet is hordoz a hitről, az engedelmességről és az elhívásról. Jézus hatalmának és szeretetének bemutatása mellett arra is emlékeztet bennünket, hogy az Ő követése áldásokkal és új küldetéssel jár. Péter és társai példája arra ösztönöz, hogy mi is hitben és engedelmességben éljünk, és válaszoljunk Jézus hívására.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda