Jézus egy alkalommal így beszélt tanítványainak (a kérő imádságról):
„Tegyük fel, hogy valamelyikteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.”
Lukács Evangéliuma 11,5-13
Az éjjel kellemetlenkedő barát példabeszéde a kérő imádságot mutatja be számunkra. Senkinek sem felel meg, ha éjjel felzaklatják, főleg, hogy a családja már le van feküdve. De az igazi barátság nem ismeri a kellemetlenség fogalmát, hanem igyekszik segítségére sietni a bajbajutott személyen.
Ilyen megközelítésből tekinthetünk Istenre, mint személyes barátunkra. Ez a gondolat sokáig idegen volt a keresztények számára. Isten számára nem ismerős a kellemtelenkedés fogalma, sőt azt akarja, hogy Vele tanácskozzunk, Vele tárgyaljuk meg a személyes problémánkat, és nincs külön fogadási órája.
Isten a nap minden órájában rendelkezésünkre áll. Csak mi gyakran rossz helyről várunk segítséget. És pontosan ezért megvan annak a veszélye, hogy rossz, vagy elhamarkodott döntéseket hozzunk.
Isten szívesen segítségünkre siet, de elvárja tőlünk a megelőlegezett bizalmat, és hogy meg tudjuk fogalmazni mi az, amire szükségünk van.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda