Húsvét táján az egyik szombaton Jézus vetések között járt tanítványaival együtt. 
Tanítványai megéheztek, tépdesni kezdték a kalászokat, és eszegették. Ennek láttára a farizeusok megjegyezték: „Nézd, tanítványaid olyant tesznek, amit szombaton tilos cselekedni!”
Jézus erre megkérdezte: „Nem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor társaival együtt megéhezett? Hogyan ment be Isten házába, és hogyan ette meg a kitett kenyereket, amelyeket sem neki, sem a kíséretének nem lett volna szabad megennie, csak a papoknak? Vagy nem olvastátok-e a törvényben, hogy a papok szombatonként a templomban megszegik a szombati nyugalmat, anélkül hogy vétkeznének?
Mondom nektek: a templomnál is nagyobb van itt. Ha pedig értenétek, mit jelent a mondás: »Irgalmasságot akarok és nem áldozatot!«, akkor sohasem ítéltétek volna el az ártatlanokat. Mert az Emberfia ura a szombatnak is.”
Máté Evangéliuma 12,1-8
Jézus elítéli a vallásossági túlkapásokat. Az apostolok az éhség kényszere miatt kellett kalászokat szedjenek. Számukra nem volt más lehetőség, mint élni a természet adta jogukkal. Nem szabályt akartak szegni, mint egy lázadó kamasz gyerek, hanem kihasználták azt a helyzetet, amely a legkedvezőbb volt számukra.
Az ószövetségi párhuzam nem egészen talál erre a helyzetre, mert Dávid király és a társai az áldozatra szánt kenyerekből ettek, ami valóban súrolja a törvényszegés határát. Ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a szombati pihenő nap az ember javát szolgálja, és nem azért van, hogy még jobban nehezítse az életét.
A vallásossági túlkapások nem szolgálják az ember javát, hanem még nagyobb terheket helyeznek a vállukra. A szombati törvény szerepe az, hogy az ember méltósága megmaradjon, ne süllyedjen le állati szintre. Úgy lelkileg, mint testileg szüksége van a felüdülésre, a pihenésre, másképpen saját egészségét kockáztatja meg.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda