Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: 
„Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked.
Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.”
Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lukács Evangéliuma 10,21-24
Jézus elsősorban annak az örömnek ad hangot, amelyet Isten iránti hálájából érez. A tanítványok ujjongva számolnak be misssziós sikereikről, de az igazi sikerük abban mutatkozik meg, hogy megismerték az Atya küldöttjét, Krisztust.
Jézus azt az ellentétet hangsúlyozza ki, amely felismerésének mezsgyéjén alakult ki: a bölcsek és a kicsinyek között. A bölcseknek a legfontosabb tudást nem sikerült elsajátítaniuk.
A szegények és a kicsinyek azonban Jézusban felismerték Isten bölcsességét és erejét. A tanítványok ilyen szempontból szerencséseknek nevezhetik magukat, mert megkapták a felismerés ajándékát.
A missziós feladat legfontosabb alapja a Fiú és az Atya kapcsolata. Amit ezek a kisgyeremekek megtapasztalnak, az nem adatott meg a múlt nagyjainak, még a prófétáknak sem.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda