A Kolozsvári Magyar Napok egyik fő programjaként szerepel már évek óta a Dónát-úti Szent István templom búcsúja. Az idén is szép számban gyűltek össze Kolozsvár legfiatalabb római katolikus templomába, mely Czirják Árpád prelátus, akkori kolozsvári főesperes kezdeményezésére épült.
Alapkövét 1991. január 23-án tették le. Kovács Sándor kolozs-dobokai főesperes kérésére 2011. augusztus 20-án Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentelte fel. Oltárasztalában Szent István ereklye található, melyet Erdő Péter esztergom-budapesti érsek ajándékozott.
A szentélyben tizenkét pap, egy akolitus és két főministráns szolgált. A többi ministráns a hívek körében, a megszokott helyről kapcsolódott be segédletével. A bejárat mellett levő gyóntatószék sem volt üres. A tisztulásra vágyóknak Molnár Lehel piarista paptanár tapasztaltatta meg Jézus irgalmas jóságát.
A Példabeszédek könyvéből származó olvasmányt (Péld 4, 10-15) és a szentleckét (Ef 4, 17-24) a templom felnőtt híveiből, a felolvasásban rendszeresen szolgálók olvasták fel. Az olvasmány, mely alapját képezte Szent István király fiához intézett intelmeinek is, az igaz ember útját mutatja meg, mely út az Isten által megérintett és irányított szívből és értelemből indul ki, hogy a bölcsesség útjára vezessen.
A zsoltárokat ügyes szakértelemmel fiatal hölgy éneklése vezette az ambótól, hogy a hívek bekapcsolódásával Isten dicséretévé és ünnepelt szentünk életpéldájának értékelésévé legyen: ,,Légy áldott Szent István király”.
A szentleckéből az új ember vonásaira törekvő, a ma emberének is szóló tanácsokat kaptunk. Isten igéje arra buzdított, hogy Kriszusra hallgassunk, ki megmutatja hogyan lehetünk Istenhez hasonlók a jóban, saját gonoszságainkat elkerülve.
Az evangéliumban Szőcs Csaba, szászfenesi plébános arra figyelmeztetett, hogy okos ember módjára életünket sziklára építsük.
A szentbeszédben a szentmise főcelebránsa, a csíkmadarasról származó Czirják Ottó újmisés, a Szent Mihály plébánia segédlelkésze boldogan hirdette Szent István életpéldáját. Három alapgondolatra építette homíliáját. Tanácsolta, hogy ünnepelt szentünkhöz hasonlóan legyünk alázatosak és ismerjük el Krisztust legfőbb királyunknak, őt viseljük ajkunkon, szívünkben és minden cselekedetünkben. Ő legyen életünkben az első helyen. Kérdéssorozattal lelkiismeretvizsgálatra indította a búcsú résztvevőit:
,,Krisztust viselem-e ajkamon, a szívemben, csrelekedetemben? Milyen a beszédem? Rombolok-e vagy építek vele? Meglátszik-e cselekedeteimen? Hozzáállásomon? Jelenlétemen? Az egyházban, a családomban, a munkahelyemen?” Szent Isvánról, király létére mégis olyan legendák szólnak, melyek éjszakai imádságairól számolnak be, mert Krisztust helyezte első helyre. A beszélő tanácsolta, hogy vegyünk pléldát Szent Istrvánról az alázatban és helyezzük mi is Krisztust az első helyre szavainkban, cselekedeteinkben, a szeretetben, mert csak így építhetjük életünket, nemzetünket, egyházunkat sziklára. Az evangéliumra alapozva felhívta figyelmünket arra, hogy nem elég hallgatni Jézus szavait, hanem elkötelezett keresztény élettel válaszoljunk is rá.
,,A sziklára épült ház szilárdságát Jézus tanításához való ragaszkodás adja meg”. Szent István király bölcsességéveél felfogta, de azután legjobb tudása szerint meg is valósította Jézus tanítását. Vallotta, hogy ,,csakis Krisztus az, aki rendet tud teremteni ebben az önző és szabados világban.” Fontosnak tartotta a helyes, személyes példa megélését. Nem elég csak annyi, hogy megkereszteltek. A keresztény név kötelez, mert a keresztség által ugyan Krisztus Egyházához tartozónak vallhatom magam, de ez nem merülhet ki csak a vasárnapi katolikusságomban. Kell látszodjon életem minden napján, a jellememen, cselekedeteimen, példámon.
Bíztatta a jelenlevőket, hogy mindennapjainkban ,,kapjon helyet a hit, annak gyakorlása, annak átadása, a keresztény emberség, a keresztény erkölcs, az imádság.” Vallotta, hogy az ,,a család, mely gyakorolja, átadja, önként megéli a keresztény értékrendet és együtt tud imádkozni az együtt is marad”. Harmadik gondolatként a bennünket szerető Istennek való engedelmességről beszélt. Szent István király meggyőződéssel engedelmeskedett szerető Istenének. Tudta, hogy Isten egy olyan biztos pont az életben, aki felette, de még az ő királyi mivolta felett áll. Az ő akaratába kell belesimuljon. A ma emberének nem tetszik az engedelmesség, mert inkább hajlik a különböző filozófiák, áramlatok, divat, hatalomvágy felé.
Figyelmeztetett, hogy ,,Nem mindegy, hogy kinek és minek engedelmeskedünk”. Ajánlotta, hogy ,,szavazzunk bizalmat Jézusnak, teljes bizalmat”, mert ő ,,mindvégig szeretett bennünket”. ,,Vákumoljuk Jézus szavait. Hagyjuk, hogy szívünk legmélyét megérintsék, életünket megváltoztassák.”
Szent István király Isten akaratába belesimulva az örökkévaló hazát tette első helyre, oly módon, hogy azt látta mindig szemei előtt. ,,Az Egyházat, a magyarságot szolgálta. Ez a két haza számára szétválaszthatatlan volt.” ,,Saját akaratom Isten akaratával kell találkozzon.” Zárszóként népünkért könyörgött, hogy Szent István királyunk közbenjárására felismerje, megszeresse Istenét, életét pedig az ő biztos sziklájára építse.
A legszentebb áldozat bemutatása után a befejező részben László Attila kolozs-dobokai főesperes megköszönte Istentől a búcsú kegyelmeit, a jelenlévők szép számú részvételét e szép ünnepen.
Különös tisztelettel háláját fejezte ki a zenei szolgálatot végzők munkájáért, többek között kiemelve Márton Szabolcs kántor és a Visszhang kórus liturgikus énekeket segítő munkáját, melyet Molnár Botond vezetett. A kórus már negyvenhét éve tevékenykedik a zene terén. Tagjai zenét szerető éneklő egyetemisták és véndiákok. Ezzel is bebizonyosodott, hogy Krisztus Egyházának szüksége van olyan emberekre, akik Istenhez vezetik a lelkeket ilyen módon is tehetségükkel, a Fennvalóba vetett hitükkel. A nemrég Kolozsváron megrendezett Magyar Egyházzenei Bienálén is képviselték ezen értékeket.
A szentmise Czirják Ottó újmisés áldásközvetítésével zárult. A kijáratnál a hívek a főcelebráns jóvoltából szentelésének emlékképét vihették magukkal, melyről olvasva papi jelmondatát, ,,Uram, örökrészem és kelyhem, te tartod kezedben sorsomat” (Zsolt 16,5) és a hallott lelki útravalóval együtt elgondolkozhatott, hogy hol változtathatna saját életén. Keresztényként Istenhez ragaszkodva nemcsak első helyre kell őt helyezzük, hanem szerinte is kell éljünk, mert sorsunk az ő kezében van.
A Szent István templom előtti udvar megtelt a búcsúról kijövő, egymással beszélgető, agapéba bekapcsolódó hívekkel.
Kinek volt ideje még maradt, kinek nem, azok az élet mezejére tértek vissza, hogy kamatoztassák a tanítás, a hallott szavak értelmét, mert a kapott kegyelmek gyümölcsöt teremnek, ha azokat másokhoz is érezhetően eljuttatják.
Szöveg: Bíró Jolán-Ilona
Fotó: Bíró László-Áron