A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:
„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok Azt hiszik ugyanis, hogy akkor nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek, Ne utánozzátok őket! Hiszen mennyei Atyátok tudja, mire van szükségtek, még mielőtt kérnétek őt. Ti tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek, mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
Máté Evangéliuma 6, 7-15
Mi keresztények annyira megszoktuk a kötött imákat, hogy gyakran úgy érezzük, hogy saját szavainkkal nem tudunk imádkozni.
Jézus figyelmeztet bennünket, hogy ne szaporítsuk a szót, amikor imádkozunk, hiszen ez nem tartozik az imádság lényegéhez.
Az apostolokat megtanította a Miatyánk imádságra, amely röviden összefoglalja azokat a lényeges kéréseket, amelyeket Istennek és magunkért kívánunk. Ez az imádság lényegében rövid és könnyen megtanulható, mert valóban a lényeges kéréseket tartalmazza.
Ehhez hasonló imádságokat fogalmazhatunk meg szabadon, és őszintén fordulhatunk az Atyához.
Imáink meghallgatását Jézus ahhoz a feltételhez köti, hogy részünkről mindig nyitottak kell legyünk a bántalmazóink megbocsátására. Ehhez azonban időre van szükségünk, mert a sebeink lassan gyógyulnak és sokáig eltarthat az igazi megbocsátás.
Inkább az a készség legyen meg bennünk, hogy ne tartsunk haragot, ne nehezteljünk ellenségeinkre.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda