Áldott az a nép, ki Szűz Máriát tiszteli. Áldott az a város, ki a Boldogságos Szűzanya pártfogásáért akar könyörögni, mert olyanhoz fohászkodik, ki szíve alatt hordozta az emberiség megváltóját, Isten Fiát.
Attól kéri a segítséget, kiben emberré formálódott a második isteni személy. Ő volt az első Tabernákulum, de ugyanakkor ember, még emberek közt járó és játszó kislány is volt, ki felnőttként is látta, élte mindazt, amit mi élünk, de tisztán, bűntől mentesen, szeplőtelenül.
Így tudja hogyan segítsen, de legfőképpen azt tudja, hogy mi az, ami Isten felé vezethet. Miután kimondta igenjét a Szentléleknek, még inkább Isten közelségében élő, neki engedelmeskedő, az isteni személyt kihordó és felnevelő, mellette e földi létben végig kitartó, majd elszenderedő, testestől-lelkestől égbe jutó édesanya.
Az egykor csodásan Könnyező Szűz kegyképe előtt, a kolozsvári piarista templomban, mint gyermekei, sokan gyűltek össze, hogy méltón kezdhessék augusztus 15-én a 15. Kolozsvári Magyar Napokat, hol együtt ünnepelt a magyarság és nem csak.
Néhány napja volt tele a templom zarándokokkal, s e napon újra minden hely foglalt volt: az oltár körül 11 római katolikus pap; más felekezetek képviselői: Florin Cătălin Ghiţ ortodox pap, a Renaşterea ortodox folyóirat szerkesztője; Coste-Deak Traian Radu görögkatolikus pap, a Kolozsvár-Szamosújvár görögkatolikus egyházmegye egyházmegyei és bírósági helynöke; Szabó László az unitárius egyház püspöki titkára; Boldizsár Beáta az evangélikus-lutheránus egyház püspöki titkára; 1 kispap, 1 akolitus, 1 piarista konfráter, 9 ministráns, s a hajóban világi szervek megannyi képviselői, köztük Oláh Emese, Kolozsvár alpolgármestere; Vákár István a Kolozsmegyei tanács alelnöke; sok-sok hívő a város különböző részéről, köztük még 7 cserkész is a 81-es Makkai Sándor nevét viselő cserkészcsapatból, s náluk a cserkészek zászlaja. 
Tanácsolta, minden élethelyzetben ,,fölfele tekintsünk, azt keresve, ami odafönt van, mert akkor könnyebb lesz megtalálni a jó utat.” Ha lefele tekintünk, akkor könnyen elbizonytalanodunk, elbukunk. Látásunk így elhomályosodik. A földi dolgok elterelik figyelmünket az égiekről, a biztos útról. 
A szentleckét (1Kor 15, 20–27c) Schuller Hajnal, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatónője ismertette. A felolvasásban Krisztus Isten által tervezett és beteljesült életéről, halálból való feltámadásáról és a halál fölött aratott győzelméről hallhattunk. Ezzel nyitotta meg nekünk, a Krisztushoz tartozóknak a mennyet.
Az evangéliumban (Lk1, 39–56) Veres Stelian, a Szent Mihály plébánia egykori kormányzója, a gyulafeférvári érsekség jelenlegi gazdasági igazgatója, de legfőképp papja, Mária Erzsébetnél tett látogatásáról olvasott. Az Istenanya alázatosságát, örömét, segítőkészségét mutatta be a Magnificat által. 
A püspök visszaemlékezett a Boldog Özséb templomból plébánosi tapasztalatára, ahol különböző karizmájú lelkiségi csoportokat láttak vendégül, amikor az egyik alkoholizmusból meggyógyult és megtért férfi tanúságtételében a feszületre mutatva vallott. Elismerte, hogy megújult élete Krisztustól származik, mert ő az aki neki erőt adott ehhez. Példázatával arra tanított, hogy a jóért, szépért, igazért, mindazért amit Istentől kaptunk, főleg azokért, amikért saját erőből semmit sem tudtunk tenni, Istennek adjunk hálát. Tanúskodjunk mi is Isten bennünk való működéséről, mint ahogy azt nemcsak ez a meggyógyult ember tette, hanem úgy is, mint ahogy életével a Szűzanya tanított bennünket.
Ha életünk során felismerjük Isten bennünk való működését, akkor ismerjük el azt és ne magunknak tulajdonítsuk, mint saját megvalósítást, hanem láttassuk is másokkal e tapasztalatot. Ezzel másokat is Istenhez segítünk, mert ők is észrevehetik Isten nagyságát. Tanuljuk el Szűz Máriától az alázatosságot, az Isten keresésének életre váltását. Járjunk a hit és az alázat útján. Így nemcsak Isten hatalmasságára, hanem az ő irgalmas jóságára is rátalálunk.
Lelkünk igazi békéjét Istennél találjuk meg. Újuljunk meg hitben, lélekben és igazságban egyaránt. Bízzunk Istenben. Legyünk szolgálatkészek, másokkal törődők, alázatosak. Gyűjtsünk égi kincseket, olyanokat melyek nem enyésznek el soha. Az égiek felé irányuljon tekintetünk, mert igazi értékre csak ott lelünk.
Az eucharisztia liturgiája után a hosszú-hosszú áldozási sorok, több helyen is a templomban arról árulkodtak, hogy az egész szentmise alatti gyóntatások nem hiábavalók, főleg az ünnepi szentmiséken, de bármely más szentmise előttiek sem.
Erről ez alkalommal Nagy Károly ferences testvér gondoskodott.
Szükségesek, mert Istennel kötnek össze, hozzá vezetnek vissza. Általuk jó megtapasztalni újra és újra Isten jóságát, irgalmasságát, közelségét, hogy ne homályosan lássunk, hanem a tiszta lélek kegyelmi állapotának örvendhessünk.
Csak így láthatjuk meg mi az, amit igazán az Isten vár el tőlünk. Csak így kaphatunk erőt tőle ezek teljesítéséhez és hittel való megvallásához, mert ennek csak akkor van értelme, ha igazán őt visszük a világba, másokhoz, hogy ők is ráismerjenek a mindnyájunk közelében levő Istenre, az ő szeretetére, az ő működésére. 
Szöveg: Bíró Jolán-Ilona
Kép: Bíró Ernő