> Elvezet benneteket a teljes igazságra - Imalánc.ro
 
19. május, 2024Igehirdetések Elvezet benneteket a teljes igazságra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Szenvedése előtt Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam.

Az Egyház soha sem árva, mert mindig mellette van a Szentlélek.

Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem voltatok. Még sok mondanivalóm volna, de nem vagytok hozzá elég erősek.

Hanem amikor eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

Minden, ami az Atyáé az enyém is. Azért mondtam, hogy az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek.

János Evangéliuma 15, 26-27;16, 12-15

Pünkösd napján az Egyház születésnapját ünnepeljük. Elmenetele előtt Jézus megígérte az apostolainak a Szentlelket. Ő az, aki eszükbe juttatja mindazt, amit a Fiútól tanultak. Segítségével értik meg az evangéliumot. Eddig csak részleteket tanultak meg az evangéliumból, csak szeleteket ízlelgettek meg belőle, ezentúl az evangélium tudatos közvetítői lesznek.

A Jézustól kapott küldetés meghaladta emberi képességeiket, pontosan ezért volt szükséges Jézus elmenetele, hogy elküldje az Értelem Lelkét.

A népek megtérése is a Szentlélek munkája. Ahogyan Pünkösdkor az apostolok megkapták a Szentlelket, ugyanúgy kapjuk meg mi is az Egyház által a keresztség, illetve a bérmálás szentségeiben.

Milyen jelei vannak annak, hogy a Szentlélek ma is működik Egyházában? Elsősorban ez Egyház azon képességében, hogy hűséges maradt a krisztusi tanításhoz, ha nem támogatta volna meg, akkor ahogyan annak ideján Gamaliel rabbi is kifejtette társainak, akkor megszűnt volna.

Az Egyház soha sem árva, mert mindig mellette van a Szentlélek. Ő arra képesíti az Egyházat, hogy ma is kielégítő választ adjon az emberek, hívek lelki igényeinek. Ugyanakkor, amikor imánk erőtlen, esetlen, akkor szavakba nem foglalható sóhajtózásokkal jár közben értünk Istennél.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…