> Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! - Imalánc.ro
 
21. december, 2024Igehirdetések Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.

Ma is fontos, hogy a születendő gyermekekre szeretettel, örömmel gondoljunk, mert ez az egészséges, kiegyensúlyozott életnek a lényege.

Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:

„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse!

De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!”

Lukács Evangéliuma 1, 39-45

Mária látogatása Erzsébetnél egy fontos pillanat, mert beleépíti Keresztelő Szent János születését Jézus gyermekség- és születéstörténetébe.

Erzsébetet eltölti a Szentlélek amikor meglátogatja a nálánál fiatalabb rokona, Mária. Erzsébet kijelenti, hogy a születendő gyermek a világmindenség ura lesz.

Ez a találkozás a várandós asszonyok közti párbeszéd és az egymással megosztott boldogság eseménye. Krisztus születése a küszöbön áll, és már ujjongással és szeretettel gondolnak rá.

Ma is fontos, hogy a születendő gyermekekre szeretettel, örömmel gondoljunk, mert ez az egészséges, kiegyensúlyozott életnek a lényege.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…