Amikor a farizeusok megkérdezték tőle, hogy mikor jön el az Isten országa, ezt válaszolta nekik: ,,Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani: Íme itt van, vagy amott. Mert az Isten országa köztetek van.’’
A tanítványoknak pedig ezt mondta: ,,Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, és nem fogjátok látni. Ha azt mondják majd nektek: Íme, itt van, íme, ott van; ne menjetek el és ne fussatok oda.
Mert mint ahogy a cikázó villám az ég egyik végétől a másikig látszik, olyan lesz az Emberfia is az ő napján. De előbb még sokat kell szenvednie, és el kell, hogy vesse ez a nemzedék.’’
Lukács Evangéliuma 17,20-25
Amikor életünk vidám és felhőtlen, akkor nem okoz gondot az Emberfia érkezésének a késlekedése. A farizeusok azokat a keresztényeket képviselik, akik még nem ismerték fel Jézus jelenlétét az Egyházban, a szegényekben, az irgalmasságot gyakorló kersztényekben. A késedelmes szívű emberekhez hasonlítanak, akik úgy tevékenykednek a hétköznapjaikban, mintha Istennek semmi köze sem lenne hozzájuk.
Jézus dicsőségének a megnyilvánulása nem a hagyományosan elfogadott messiási elképzelések szerint valósult meg. Jézus a szenvedésein keresztül ment be az Atya dicsőségébe. A tanítványok sem szabad elfelejtsék, hogy az üldözést, a szenvedést nem lehet kiküszöbölni a krisztusi életből.
Isten országa már elkezdődött, de sokan nem ismerik fel. Lelki szemeiket sokminden eltakarja ettől a felismeréstől. A kísértések, a próbatételek, sebek nem szűnek meg, de tudatosítani kell az isteni irgalmasságot. Isten velünk akar lenni minden gondunkban.
Nemcsak az ünnepek derűs pillanataiban, hanem a szürke hétköznapok kihívásaiban. Számára nem idegen az emberi szenvedés, hiszen Fiában megjárta a poklok legmélyét, hogy minden embert kiszabadítson a bűn és a halál köletlékeiből.
Isten irgalmasságot akar cselekedni veled is.
Meg tudsz-e bocsátani önmagadnak?
El tudod-e választani a hiányoságaidat a hibáidtól, bűneidtől?
A hiányosság nem feltétlenül bűn, hanem emberi lényegüknek szerves része. Ezért nem lehet ellene küzdeni, hanem vele együtt kell élni, beépíteni életünkbe. Az isteni irgalmasság és a jócselekedeteink sok bűneinkre fátylat helyez. Meg tudom-e látni megváltozott önmagamat?
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda