> Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája - Imalánc.ro
 
8. március, 2023Igehirdetések Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Egy alkalommal Jézus e szavakkal fordult a néphez és tanítványaihoz:

A jót önmagáért kell tenni, másképpen üres formalizmus lesz belőle. Istennek nem tetszik a magamutogató magatartás.

„Mózes tanítószékében az írástudók és a farizeusok ülnek. Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert tanítják ugyan, de maguk nem teszik azt. Súlyos, sőt elviselhetetlen terheket kötöznek össze és helyeznek az emberek vállára, de maguk egy ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Amit tesznek, azért teszik, hogy lássák őket az emberek.

Szélesre szabják imaszíjukat, és köntösükön megnagyobbítják a bojtokat. Vendégségben szeretnek a főhelyekre ülni, a zsinagógában pedig az első székekbe. Elvárják, hogy az emberek köszönjenek nekik a főtereken, és hogy rabbinak, azaz mesternek szólítsák őket.

Ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. De atyának se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. És tanítónak se hívassátok magatokat, hisz egy a ti tanítótok: Krisztus. Aki a legnagyobb köztetek, az legyen a többi szolgája. Aki önmagát magasztalja, azt megalázzák, és aki önmagát megalázza, azt felmagasztalják.”

Máté Evangéliuma 23,1-12

Amikor a régi működne, de a képviselői nem tartják be, akkor nagy a baj. Jézus nem szünteti meg a régi törvényt, de azt új tartalommal tölti meg. A tekintélyelvű rendszert elítéli, mert nem veszi figyelembe az öntudatot, és a személyi szabadságot.

Mózes székéből csakis alárendeltségi viszonyt tudtak kialakítani a néppel.

Csak az egyenlőségen alapuló elv alapján működhet a hatékony közvetítés. Isten nem egy piedesztálon ülő úr, aki hűvös távolságból figyeli botladozó gyermekeinek játékait. Inkább életközeli, lehajló szeretetű Isten, aki konkrét példákon át mutatja meg nekünk a Törvény lelkületét.

A jót önmagáért kell tenni, másképpen üres formalizmus lesz belőle. Istennek nem tetszik a magamutogató magatartás. Nem teljesítménykényszerből kell valamit megtegyünk, hanem Isten iránti szeretetből.

Jézus nem a mester, atya, tanító fogalmak használatát tartja helytelennek, hanem ezekkel a megnevezésekkel való visszaéléseket. Olyan személyek, intézmények kérték ki maguknak ezeket a címeket, akik nem voltak a hivatásuk magaslatán és visszaéltek a hatalmukkal. Ezért tartotta fontosnak ezek tisztázását és korrigálását.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom