Egyszer néhány farizeust és Heródes-párti embert küldtek Jézushoz, hogy szaván fogják őt. Azok odamentek hozzá, és megszólították:
„Mester, tudjuk, hogy igazmondó vagy. Nem befolyásol a mások véleménye, és nem nézed az emberek személyét, hanem az igazsághoz híven tanítod az Isten útját. Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem? Fizessünk, vagy ne fizessünk?”
Jézus azonban átlátott álnokságukon, és ezért így szólt: „Miért akartok tőrbe csalni? Hozzatok ide egy dénárt, hadd lássam!”
Erre odavittek egyet. Ő pedig megkérdezte tőlük: „Kinek a képe és felirata ez?”
Azok ezt felelték: „A császáré.” Jézus pedig így folytatta: „Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”
Azok igen elcsodálkoztak (Jézus feleletén).
Márk Evangéliuma 12, 13-17
Jézus nem rúgja fel az állampolgári kötelezettségeket, hanem arra tanítja hallgatóit és saját követőit, hogy vegyék ki a részüket a közjóból.
A keresztény két országnak az állampolgára, és aszerint kell viselkednie. Nem tiltja meg követőinek, hogy résztvegyenek a közjó megszervezésében, érvényesítésében.
A keresztény azonban a politikai szerepvállalása mellett is arra törekszik, hogy a föld sója és a világ világossága maradjon. Úgy vállal közszerepet a társadalomban, hogy mindent a keresztény hit szempontjából közelít meg.
Számára fontosak a keresztény értékek, úgy van jelen a társadalomban, hogy példát mutat a jézusi szeretetről. Ugyanakkor arra törekszik, hogy állampolgári kötelességeit lelkiismeretesen teljesíti, és mindig többet vállal a kötelezőnél.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda