> Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát - Imalánc.ro
 
4. december, 2025Igehirdetések Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz:

„Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.

Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült.

Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.”

Máté Evangéliuma 7,21.24-27

Jézus ezzel a kijelentéssel a hegyi beszéd végén szól követőihez. Arra figyelmeztet, hogy nem elég csupán szavakban megvallani hitünket, vagy vallásos kifejezéseket használni („Uram, Uram!”), hanem a hit valódiságát a cselekedetek mutatják meg. A magyar közmondás is így tartja: „Nem a ruha teszi az embert.”

Jézus szerint vannak, akik szavaikkal Istent uruknak nevezik, de életükben nem tükröződik az Atya akarata. A hit nem puszta szólam vagy vallási rutin, hanem szívből fakadó, engedelmes életforma. A magyar népmesékben is gyakran előfordul, hogy a „szájhős” nem viszi semmire, csak az, aki tettekkel bizonyít.

Az igazi követők azok, akik Isten akaratát keresik és teljesítik mindennapi életükben. Ez magában foglalja az irgalmasságot, szeretetet, igazságosságot és a másokkal való törődést – nem csak a vallási szabályok betartását, hanem az őszinte, szeretetteljes cselekedeteket is. „A jó bornak nem kell cégér” – az igazi hit nem hivalkodik, hanem a tettekben mutatkozik meg.

Ez a mondat ma is aktuális: a hit nem lehet csupán külsőség vagy hagyomány. Isten azt nézi, hogy a mindennapokban mennyire törekszünk az Ő akaratát követni. Az élet próbáiban, döntéseiben kell megmutatkoznia a hitünknek, nem csak a szavak szintjén.

Jézus tanítása arra ösztönöz, hogy a hit ne maradjon meg a felszínen, hanem legyen átható ereje az életünknek. Madách Imre Az ember tragédiájában a kvetkeőket jelenti ki: „A tett halála az okoskodás.” Isten országa azoké, akik hittel és cselekedettel is keresik és teljesítik az Atya akaratát.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…