Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak:
A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak.
Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!” Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!” Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!” Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult.
Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, Uram! Nyiss ajtót nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!”
Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Máté Evangéliuma 25, 1-13
Mindennek megvan a maga ideje – mondja a közmondás. Jézus egy olyan példabeszédet tárgyal, amely a Messiás-várás témájával foglalkozik. A Messiás megérkezésének az időpontja bizonytalan, ezért azt ajánlja, hogy okos szűzek módjára várjuk Őt. Az ősegyházban is nagy gondot okozott a hívek körében az, hogy már küszöbön áll-e a Messiás megérkezésének pillanata, vagy ez csak a világ végén fog bekövetkezni?
Bár Jézus személyében valóban megjelent a Messiás, de sokak számára ez nem tekinthető igazi megjelenésnek, hanem a végső ítéletkor lesz az alkalmas időpont. Sokan egy vallás-politikai Messiást vártak, ezért nem teljesültek váradalamaik, főleg Jézus esetében.
A szüzekről szóló példabeszéd a Messiás érkezésére akar felkészíteni minket, de mivel ennek az időpontja bizonytalan, azt ajánlja, hogy mindenkor legyünk készen, csípönk legyen felövezve, a mécsesünk legyen tele olajjal, mert nem sejtett órákban érkezik meg.
A Messiás megérkezésének bizonytalansága minket is arra hív meg, hogy tevékeny módon várakozzunk, hiszen Jézus nem a kényelmes berendezkedésre, földi javaink gyarapítására hív meg, hanem üdvösségünk gondos ápolására.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

