> A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna - Imalánc.ro
 
18. május, 2024Igehirdetések A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Az utolsó vacsorán versengés támadt az apostolok között, hogy melyikük a nagyobb.

Nem szolgákat akar, hanem barátokat, sőt testvéreket, akik megtanulják a szolgálat igazi magasztosságát, és nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak.

Erre Jézus azt mondta nekik: „A királyok uralkodnak a népeken, s akik hatalmat gyakorolnak fölöttük, jótevőiknek hívatják magukat. Közöttetek ne így legyen.

A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha a szolga volna. Mert ki a nagyobb, aki az asztalnál ül, vagy aki felszolgál? Nyilván az, aki az asztalnál ül. Én mégis úgy vagyok köztetek, mint aki szolgál. Ti kitartottatok velem megpróbáltatásaimban.

Ezért nektek adom az országot, mint ahogy Atyám nekem adta, hogy majd asztalomnál egyetek és igyatok országomban, és trónon ülve ítélkezzetek Izrael tizenkét törzse fölött.”

Lukács Evangéliuma 22, 24-30

Jézus a nagyságot másképpen határozza meg, mint kortársai, vagy ahogyan ma szokták. Számára a szolgálatban való kiválóság a fokmérője valaki nagyságának. Saját nagyságát is azzal mutatta meg szerettei iránt, hogy egyenlő módon viselkedett követőivel. A szerető szolgálat mutatja meg számára valakinek a nagyságát. Egy közösségen belüli versengés nem föltétlenül jelent rosszat, csak akkor, ha nincs fair play, ha ez a gyengébb elnyomására épül.

Nem az az igazi uralkodó, aki másokat meg tud hódítani, le tud igázni, hanem az, aki önmagát hódítja meg, önmagán tud uralkodni. Egy igazi uralkodó elsősorban önmagán kezdi el az uralkodást, és csak utána uralkodik mások felett.

Jézus nem uralkodni jött, hanem szolgálni. Ezt tapasztalta meg Vele kapcsolatosan a tanítványok közössége, és ez volt Jézus követésének is az alapja. Nem szolgákat akar, hanem barátokat, sőt testvéreket, akik megtanulják a szolgálat igazi magasztosságát, és nem uralkodni, hanem szolgálni akarnak. A tanítványság is mások szolgálatára épül, enélkül üres fecsegéssé züllik le, és nem tud hatékony missziót folytatni.

Ft. Ráduly István Zsolt, Torda

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…