Abban az időben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan hallgattatta el a szadduceusokat,
köréje gyűltek, és egyikük, egy törvénytudó alattomos szándékkal a következő kérdést tette fel neki: „Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
Jézus így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és egész értelmeddel. Ez az első és legfőbb parancsolat.
A második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik az egész törvény és a próféták.”
Máté Evangéliuma 22,34-40
„Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből! […] Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mt 22,37–39)
Testvéreim Krisztusban!
Az evangéliumban egy törvénytudó ezt kérdezi Jézustól: „Mester, melyik a legnagyobb parancs a törvényben?” Jézus válasza feltárja előttünk a keresztény élet egészének alapját: Isten szeretetét, a felebarát szeretetét és – ebben a második parancsban is benne foglaltan – az önmagunk iránti egészséges szeretetet. Ez a három dimenzió nem különül el egymástól. Egységet alkotnak. Ha valamelyiket elhanyagoljuk vagy megsérül, a másik kettő is torzulhat. De mit jelent Istent szeretni, önmagunkat szeretni és másokat szeretni? Hogyan őrizhetjük meg az egyensúlyt e három szeretetforma között?
1. Isten szeretete – a szeretet forrása
Jézus Isten szeretetével kezdi: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből!” Miért kell mindenekelőtt Istent szeretnünk? Mert ő életünk forrása, és ő az, aki előbb szeretett minket. Mielőtt mi kerestük volna őt, ő már keresett bennünket. Mielőtt mi bármit is adhattunk volna neki, ő megajándékozott bennünket a létezéssel, az emberi méltósággal és az üdvösség lehetőségével. Isten szeretete nem csupán azt jelenti, hogy imádkozunk vagy részt veszünk a szentmisén. Ezek fontos dolgok, de az igazi szeretet ennél többet kíván: azt, hogy megengedjük Istennek, hogy beleszóljon döntéseinkbe, kapcsolatainkba és életünk alakításába. Néha olyan Istent szeretnénk, aki megoldja a problémáinkat, de nem feltétlenül olyat, aki megváltoztatja a szívünket. Vágyunk az áldására, de nehezen fogadjuk el az akaratát. Segítségül hívjuk, de nem mindig vagyunk készek arra, hogy engedjük: az ő igéje vezessen bennünket. Istent szeretni azt jelenti, hogy így szólunk hozzá: „Uram, nem csupán azt szeretném, hogy az történjen, amit én kívánok, hanem segíts felfedeznem azt, ami a te szemedben jó és igaz!” Amikor Isten életünk középpontjává válik, ez nem azt jelenti, hogy minden problémánk megszűnik, hanem azt, hogy többé nem vagyunk egyedül a nehézségeinkkel. Az ő szeretete megtanít bennünket arra, hogy más szemmel tekintsünk a világra. Aki igazán szereti Istent, az lassan megtanulja szeretni azt, amit Isten szeret, olyan tisztelettel tekint az emberekre, amilyennel ő tekint rájuk.
2. Az önszeretet – saját méltóságunk elfogadása
Jézus azt mondja: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” Ez a kijelentés feltételezi, hogy önmagunkhoz is megfelelő kapcsolat fűz bennünket. Az önszeretetet azonban helyesen kell értelmeznünk. Nem önzés, nem nárcizmus, és nem is az a vágy, hogy mindig mi legyünk a figyelem középpontjában. Sokkal inkább annak felismerése, hogy a saját életünk is Isten ajándéka. Vannak emberek, akik nagyon figyelmesek mások szükségleteivel szemben, de önmagukkal nem tudnak irgalmasak lenni. Folyton elítélik magukat múltbeli hibáik miatt, méltatlannak érzik magukat a szeretetre, és olyan lelki sebeket hordoznak, amelyeket nem tudnak begyógyítani. Mások a bizonytalanságukat büszkeséggel, mások irányításának vágyával vagy azzal próbálják leplezni, hogy állandóan bizonyítani akarják felsőbbrendűségüket. Mindkét esetben az ember nem igazságban és irgalommal tekint önmagára. Önmagunk szeretete azt jelenti, hogy felismerjük korlátainkat anélkül, hogy megvetnénk magunkat; vállaljuk hibáinkat anélkül, hogy elveszítenénk a reményt; és elfogadjuk gyengeségeinket anélkül, hogy lemondanánk a lelki növekedésről. Isten nem azt kéri tőlünk, hogy gyűlöljük önmagunkat ahhoz, hogy szentté váljunk. Megtérésre hív bennünket, a megtérés pedig akkor kezdődik, amikor van bátorságunk Isten szeretetének fényében szembenézni önmagunk igazságával. Az egészséges önszeretet segít nemet mondani, amikor a rossz felé sodródunk; segítséget kérni, amikor már nem bírjuk tovább; és elfogadni, hogy nekünk is szükségünk van pihenésre, megbocsátásra és gyógyulásra. Nem azért szeretjük önmagunkat, mert tökéletesek vagyunk, hanem azért, mert Isten teremtményei és szeretett gyermekei vagyunk, tökéletlenségeink ellenére is.
3. A felebarát szeretete – szeretetünk bizonyítéka
A harmadik dimenzió a felebarát szeretete. Itt válik láthatóvá, hogy az Isten iránti szeretetünk és az önmagunkhoz való viszonyunk milyen gyümölcsöket terem. Könnyű általánosságban beszélni a szeretetről. Sokkal nehezebb szeretni azt a konkrét embert, aki ellentmond nekünk, megbánt vagy csalódást okoz. A felebarát nem csupán a barátunk, aki megért bennünket, az ember, aki értékel minket, vagy az, aki valamit adhat nekünk. Felebarátunk a nehéz természetű ember, a magányos, a kirekesztett, az, akinek szüksége van türelmünkre, sőt az is, akivel szemben neheztelést érzünk. A keresztény szeretet nem azt jelenti, hogy mindenben egyetértünk másokkal, és azt sem, hogy elfogadjuk az igazságtalanságot. Azt jelenti, hogy megőrizzük a másik ember méltóságát akkor is, amikor helyre kell igazítanunk a viselkedését, vagy egészséges határokat kell szabnunk.
Néha a szeretet anyagi segítséget jelent. Máskor azt, hogy meghallgatjuk a másikat ítélkezés nélkül, megbocsátunk anélkül, hogy megaláznánk, vagy úgy mondjuk ki az igazságot, hogy ne akarjunk szándékosan sebet ejteni. Egy olyan világban, ahol az emberek gyorsan ítélkeznek, a keresztény arra kap meghívást, hogy megértsen. Egy olyan világban, ahol mindenki igazat akar adni önmagának, a kereszténynek a kiengesztelődést is keresnie kell. Egy olyan világban, ahol sokan azt kérdezik, mit nyerhetnek másoktól, a kereszténynek azt kell kérdeznie: milyen jót tehetek a másik emberért? Itt válik láthatóvá, hogy az evangélium valóban eljutott-e az elménkből a szívünkbe. Nem mondhatjuk, hogy szeretjük Istent, ha közömbösek maradunk azzal az emberrel szemben, akiben ő arra hív bennünket, hogy felismerjük jelenlétét.
4. Hogyan őrizhetjük meg a három szeretet közötti egyensúlyt?
Ez a három dimenzió kölcsönösen erősíti egymást.
- Isten szeretete nélkül a szeretet könnyen múló érzéssé vagy fárasztó kötelességgé válhat. Istenben találjuk meg a szeretet forrását és értelmét.
- Az egészséges önszeretet nélkül eljuthatunk önmagunk megvetéséig, a teljes kimerültségig vagy mások elismerésétől való függőségig.
- A felebaráti szeretet nélkül a hit egyéni élménnyé válhat, amely nem terem konkrét gyümölcsöket a közösség életében.
Képzeljük el a szeretetet egy háromszögként. Az egyik csúcsán Isten áll, a másikon mi magunk, a harmadikon pedig a felebarátunk. Ha megszakítjuk e dimenziók kapcsolatát, emberi kapcsolataink egyensúlya felborul. Ha azt mondom, hogy szeretem Istent, de értéktelennek tartom magam, elfelejtem, hogy az ő teremtménye vagyok. Ha azt mondom, hogy szeretem önmagamat, de saját előnyöm érdekében kihasználom a többieket, akkor az önszeretetem önzéssé vált. Ha állandóan feláldozom magam másokért, de közben már nem törődöm a lelkemmel és az egészségemmel, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a szeretetet összetévesztem önmagam teljes feladásával. A keresztény szemlélet nem arra hív, hogy válasszunk Isten, önmagunk és a felebarát között. Arra hív, hogy mindhármat a szeretet igazságában helyezzük el: Isten a forrás, az emberi személy értékes ajándék, a felebarát pedig olyan testvérünk, akiért felelősséggel tartozunk. Jézus Krisztus pedig ennek a szeretetnek a tökéletes példája. Közösségben él az Atyával, szabadon teljesíti küldetését, és odaadja magát az emberekért. A kereszt megmutatja nekünk, hogy a szeretet nem csupán érzés, hanem önátadás, hűség és felelősség is.
Milyen szeretet él bennünk?
Jézus szavai lelkiismeret-vizsgálatra hívnak bennünket. Nem elég azt kérdeznünk, hogy vallásos emberek vagyunk-e, vagy jónak tartjuk-e magunkat. Azt is meg kell kérdeznünk: hogyan szeretünk? Istent csak akkor szeretem, amikor szükségem van rá, vagy akkor is, amikor változtatni akar rajtam? Igazságosan és irgalommal tekintek önmagamra, vagy remény nélkül elítélem magam? Csak akkor szeretem a többieket, amikor hasznom származik belőle, vagy akkor is, amikor semmit sem nyerek vele? Talán nem sikerül minden nap tökéletesen szeretnünk. De megtehetünk egy lépést: őszintébben imádkozhatunk, türelmesebbek lehetünk önmagunkkal, vagy tehetünk egy jó cselekedetet valakiért, akiről már megfeledkeztünk. A szentség nem feltétlenül rendkívüli tettekkel kezdődik, hanem azzal, hogy megtanuljuk megélni ezt a szeretetet életünk hétköznapi helyzeteiben. Kérjük Istent, adja meg nekünk azt a kegyelmet, hogy teljes szívünkből szeressük őt, önmagunkra az ő szeretetének fényében tekintsünk, és embertársaink felé Krisztuséhoz hasonló szívvel forduljunk. Mert végső soron keresztény érettségünk nem csupán azon mérhető le, hogy mennyit beszélünk a szeretetről, hanem azon, hogy mennyire engedjük Isten szeretetének átalakítani az életünket. Ámen.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda