Amikor Jézus tudomást szerzett Keresztelő János haláláról, csónakba szállt, és elment onnan egy kietlen helyre, egyedül. De az emberek megtudták, és a városokból gyalogszerrel utána indultak.

Amikor kiszállt a hajóból, már nagy tömeget látott ott. Megesett rajtuk a szíve, és meggyógyította betegeiket.
Amint beesteledett, tanítványai odamentek hozzá, és figyelmeztették: „Elhagyatott ez a hely, és az idő is már későre jár. Bocsásd el a tömeget, hadd menjenek a falvakba, hogy élelmiszert szerezzenek maguknak.” Jézus azonban ezt mondta nekik: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” Ők ezt felelték: „Nincs másunk itt, csak öt kenyerünk és két halunk.” Mire ő ezt mondta: „Hozzátok ide!”
Miután megparancsolta, hogy a tömeget telepítsék le a fűre, fogta az öt kenyeret és a két halat, szemét az égre emelve áldást mondott, azután megtörte a kenyereket, és odaadta tanítványainak, a tanítványok pedig az embereknek.
Mindannyian ettek, és jól is laktak. Végül tizenkét kosár lett tele a kenyérmaradékokkal. Pedig mintegy ötezer férfi evett, nem számítva a nőket és a gyermekeket.
Máté Evangéliuma 14, 13-21
Jézus szociális érzékenységére mutat az, hogy nem küldi étlen el a népet, hanem meghívja őket egy közös étkezésre. Első nekifutásnak a helyzet bonyolult, mert nincs elég étel. A rendelkezésükre álló eledel messzemenően nem tudja fedezni a tömeg igényét. Jézus az apostoloktól a maga sajátos stílusában követeli meg, hogy adjanak ételt az éhes tömegnek. Az apostolok talán még nem sejtik, hogy mire fog készülni. Itt nem egy gyermek menti meg a helyzetet, hanem az apostolok tarisznyájában van az eledel, ugyanakkor elmarad a felmérés is, csak azt a tényt közlik Jézussal, hogy kevés ételük van.
Jézus, mint egy izraelita családapa asztali áldást mond, és megszaporítja a kenyereket és a halakat. Az ima és a hálaadás hatására megtörténik a csoda. Az Atya a Fiú kérésére mindent megtesz, mert nagyon szereti. Jézus engedelmességével fejezi ki az Atya iránti hűségét, de pontosan ezért az Atya mindent megtesz, hogy a Fiú és akik Vele kapcsolatban vannak sikeresen tudják küldetésüket teljesíteni.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda
