| Lelki gyöngyök |
|
|
Áldottak a diákok és nevelőik, kik Isten házában kezdik az új tanévet9. szeptember, 2024Lelki gyöngyök Áldottak a diákok és nevelőik, kik Isten házában kezdik az új tanévet bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaSzeptember 9-én reggel 8 óra előtt a nyári, megszokott, szinte járókelőktől üres kolozsvári utcák jelenségét felváltotta a nyüzsgés. |
|
|
Helyezzük Krisztust az első helyre20. augusztus, 2024Lelki gyöngyök Helyezzük Krisztust az első helyre bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaA Kolozsvári Magyar Napok egyik fő programjaként szerepel már évek óta a Dónát-úti Szent István templom búcsúja. Az idén is szép számban gyűltek össze Kolozsvár legfiatalabb római katolikus templomába, mely Czirják Árpád prelátus, akkori kolozsvári főesperes kezdeményezésére épült. |
|
|
Ferencesekről, ferencesekkel a Kolozsvári Magyar Napokon17. augusztus, 2024Lelki gyöngyök Ferencesekről, ferencesekkel a Kolozsvári Magyar Napokon bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaA Ferences térerő című könyv kolozsvári bemutatóján Boros Lóránd beszélgetett a szerzővel, Borsodi L. Lászlóval és az erdélyi ferencesek elöljárójával, Urbán Erikkel. |
|
|
Hazatért Kolozsvárra a fogadalmi szobor15. augusztus, 2024Lelki gyöngyök Hazatért Kolozsvárra a fogadalmi szobor bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva,,Kolozsvár mindannyiunké, együtt örülünk annak, ami szép és jó, most együtt kérjük a jó Isten áldását városunkra, előtte kérem Kerekes László püspök urat a Mária-oszlop megáldására” fogalmazott László Attila főesperes-plébános augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén a piarista templom előtt az eredeti helyére újra felállított fogadalmi Mária-oszlop megáldása előtt. |
|
|
Fölfele tekintsünk, hogy el ne bukjunk15. augusztus, 2024Lelki gyöngyök Fölfele tekintsünk, hogy el ne bukjunk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaÁldott az a nép, ki Szűz Máriát tiszteli. Áldott az a város, ki a Boldogságos Szűzanya pártfogásáért akar könyörögni, mert olyanhoz fohászkodik, ki szíve alatt hordozta az emberiség megváltóját, Isten Fiát. |
|
|
1Úton a gyermek-szülő szeretetkapcsolatért a kolozs-dobokai kerületben11. augusztus, 2024Lelki gyöngyök 1Úton a gyermek-szülő szeretetkapcsolatért a kolozs-dobokai kerületben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolvaAz idén immár a 11-ik alkalommal rendezik meg Nagyboldogasszony ünnepének tájékán az 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot Erdély számos helységében, mely egy adott célért imádkozik és tesz lépéseket a Mária-Úton. |
|
|
A szeretet tíz parancsa17. szeptember, 2014Lelki gyöngyök A szeretet tíz parancsa bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva1. Hallgatni közbeszólás nélkül. (Példabeszédek 18:13-24)Aki előbb felel, semmint hogy mást meghallgat, elárulja, hogy botor és szidásra érdemes. |
| Keresés a honlapon… |
| Legutóbbi bejegyzések |
- Az Úr az!
- 2026.04.09. Szent László nemzeti távimaest 22 órától
- Nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni
- Ugye lángolt a szívünk, amikor útközben beszélt hozzánk
- Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz
- Siessetek, és vigyétek hírül a tanítványoknak
- Tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek
- A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése Szent János szerint
- Példát adtam nektek
- Aki velem egyszerre nyúl a tálba, az árul el engem
- Az életemet is odaadom érted
- Szegények mindig lesznek veletek, én azonban nem leszek mindig veletek
- A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése
- Mit gondoltok, eljön-e az ünnepre?
- Amit Jézusról mondott, az igaznak bizonyult
| Új hozzászólások… |
| Régebbi írásaink… |
