Szeptember 9-én reggel 8 óra előtt a nyári, megszokott, szinte járókelőktől üres kolozsvári utcák jelenségét felváltotta a nyüzsgés.
A közszállítási eszközök már ebben az órában mérsékelten tele voltak ünneplőbe öltözött gyerekekkel, némelyek, főleg a kicsik, szülők kíséretében. Az utakon sok kocsi. A forgalom újra nehézkes, mert anyukák, apukák, sokan külön kocsival az iskolák felé szállították csemetéiket. A nagyobbak már egyedül igyekeztek a tanévkezdésre. A központban a magyar iskoláknál nincs is nagy tömeg, de mozgás sem. Vajon náluk nincs évnyitó? Ők hol vannak? A templomok előtt várakozva, mert szép és jó dolog Istenhez fohászkodva, az ő segítségét kérve megkezdeni bármilyen munkát, a tanulás komoly feladatát.
A Brassai Sámuel Elméleti Líceum nyakkendőjét viselő iskolások az evangélikus-lutheránus templom előtt gyülekeztek. Igazgatónőjük, Kósa Mária-Constantina éppen a szent térbe lépett be, hogy néhány szót váltson az ünnepség előtt Kerékgyártó Imola lelkésszel. A korán érkezők már a padban várakozva foglaltak helyet.
A János Zsigmond Unitárius Kollégium diákjai az unitárius templom padjaiban örvendtek egymásnak. Az oltárasztalon gyönyörű virágcsokor. Köré rendeződtek éppen a rózsaszín őszirózsákból sűrűn font koszorúcskák. Számuk szerint valószínű az előkészítősök fogadására, ajándékozására, ékesítésére készült.
A Református Kollégium zöld nyakkendős középiskolásai a Szent György szobor körül, a Farkas-utcai református templom előtt beszélgettek. A várakozók közül az iskola cserkészei sem hiányozhattak. Benn a templomban már zajlott a kisiskolások évnyitója. Telegdi István lelkész, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ifjúsági elnöke a szószékről szeretetteljes szavakkal, Isten igéjére alapozva szólt a tanévet kezdőkhöz, majd Isten áldását kérte a jelenlevőkre, gyermekekre, tanítóikra, igazgatókra egyaránt. Erre áhítozik sok kicsi és nagy is.
Felemelő érzés ennyi magyar, mosolygós, tele reményekkel, küzdeni, tanulni akarással, istenkeresésre vágyó gyermeket, ifjút látni. Élő és áldott az a nép ki vallását, hagyományát, nyelvét gyakorolja és az ő szerető és teremtő Istenét keresi, a fennvalótól kér segítséget és vele kezdi e fontos lépését is, a tanév kezdetét.
A Szent Mihály templom körül, a Mátyás király szobra mellett is osztályok és nevelőik gyülekeztek az újratalálkozások örömével arcukon. Benn a templomban 9 körül már sokan osztályuk kijelölt helyén ültek vagy álltak.
Nagy és tágas e szent tér, de a diákság sem kevés, mert sűrűn betölti Isten e házát is a számszerint 1000-nél is több tagot számláló diáksereg. Ők a Báthory István Elméleti Líceum 445-ik tanévét kezdték meg. Schuller Hajnal igazgatónő a rend és csend értékére hívta fel a figyelmet. A szervezők az ünnepség menetéről és érthetőségéről két licista diák, Kiss Benedek és Késmárk Eszter segítségével, konferálásával gondoskodtak.
László Attila főesperes-plébános a jelenlévő diákok boldogságtól csillogó szemét látván megfogalmazta, hogy ha ez az öröm összegyűjthető lenne, akkor ,,lehet, hogy nem férne be ebbe a hatalmas templomba”, mert ,,öröm az, hogy új tanévet kezdhetünk”, azzal ,,aki meghívott minket, hogy társai legyünk ennek a világnak a formálásában”. Párhuzamot vont a kút és a tanulók tanév alatti fejlődése között. Mint ahogy a gondozott kút nem ürül ki, ha merítenek belőle, úgy a diákság is a tanárok, nevelők gondos munkája által ,,friss, üde, életadó ifjakká cseperednek az esztendő végére”, mert a tudás élet, annak aki merít belőle. Az orgonajáték alatt a negyedikesek által tartott virágkapu alatt vonult be tanítóik vezetésével a négy előkészítős osztály 96 gyermeke. A számukra előkészített megtisztelő helyen, a szentélyben foglalták el padjaikat. Az Istennel és egymással való testvéri kapcsolat megerősítése képpen a jelenlevő papság szenteltvízzel hintette meg az ünneplőket: a szentélyben László Attila plébános, a templomon végigvonulva jobb oldalt Molnár Lehel piarista és bal oldalt pedig Böjte Csongor segédlelkész.
Az igeliturgia részeként a szentleckét, a (Jn2, 1-5)-et egy diáklány olvasta fel. Az evangéliumot, a (Mk7, 31-37)-et Böjte Csongor segédlelkész ismertette.
A szentbeszédben Molnár Lehel piarista paptanár az evangéliumban elhangzott ,,effata” szóval nyitogatta hallásra fülünket és oldogatta nyelvünket a szólásra, hogy felkészítsen vele diákot, tanárt, szülőt e közel tíz hónapot magába foglaló tanévre, a tanulási-tanítási folyamatra. Az evangéliumban szereplő süketnéma ember példázatán keresztül elvezetett a mai ember, de főleg a diákok akadályozottságainak, vágyainak felismerésére.
A kezdő diákok, az előkészítősök még akadályozottak a szavak formálásában, mert ők még nem tudnak írni, olvasni. De így azok a diákok, a hat-hetedikesek is akadályozottak a kifejezésmódjukban, mert ők még csak most ismerkednek a különböző tudományok szakszavaival, így még nincs kiformálódva kifejezésmódjuk e szavak használatára. Tehetetlen az a kamasz is, ki útját keresi az önismeret terén, ki még nem tudja szavakba foglalni, hogy ,,ki is ő, mit szeretne valójában”. Így a diákok lehetnek azok, akiknek szükségük van arra, hogy tanáraik melléjük álljanak és tanításuk, nevelésük által őket akadálymentesítsék, tehetségüket felismerjék és azt gondozzák. Jézus is ezt tette: foglalkozni kezdett a rászorulóval, differenciált figyelmet fordított rá, de nem személyválogatóan, hanem az ember szüksége, gondolata szerint.
A paptanár rávezette a hallgatóságot arra, hogy megértsék: szükséges a legjobb tudás szerinti foglalkozás, az emberi erőfeszítés, de ez nem elegendő. Jézus megtette a süketnéma emberrel, amit megtehetett, de imájával isteni erőtérbe helyezte őt, hogy a gyógyulás megtörténhessen. A tanítás-tanulás folyamatában is épp úgy szükséges az isteni erőtérbe helyezés. Bíztatott, hogy mi is gyakran tekintsünk az égre és fohászkodjunk, mert emberi erőforrásaink végesek, hiányosak. Egymás segítségére szorulunk, s még inkább rá vagyunk utalva Isten segítségére.
Isten erőterébe kerülve, Jézustól és a piarista atyától tanulva mi is kérjük: ,,Nyilj meg fül, oldódj meg nyelv!”, és folytassuk ,,Mennyei Atyánk, add hogy lehessünk szófogadók! Oldd meg nyelvünket, oldd meg szótlanságunkat! Fiúisten, erősíts meg bennünket, hogy igényes emberi munkát tudjunk kifejteni! Szentlélek Úristen helyezz minket isteni erőtérbe, hogy együtt tudjunk működni! Ámen.”
A könyörgések, a különböző korosztályokat képviselve, diákok és nevelőik által voltak tolmácsolva. Így jutottak szóhoz a legkisebb tanulóktól az egészen nagyokig a gyerekek, ifjak tanítóikkal, tanáraikkal együtt, kérve Isten kegyelmi ajándékait: hogy legyenek jók egymás iránt és általa felismerjék Isten jóságát; hitük növekedéséért és Istenbe és egymásba vetett bizalmuk mélyüléséért; a szeretet parancsának az Isten és az emberek felé való helyes megéléséért; hogy a hit, remény és szeretet közösséggé formálja az iskolába járó diákokat és nevelőiket.
Az igeliturgia László Attila főesperes-plébános áldásközvetítésével zárult, melyet különösen a tanévkezdő gyermekekre és nevelőikre esdett, hogy nyitott szívvel tudjanak Istenre figyelni.
A világi elöljárók ünnepi beszédei következtek.
Elsőként Schuller Hajnal, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatója szólt az ünneplőkhöz a bibliai idézet segítségével: ,,Ahol a kincsed ott a szíved is”, (Mt 6, 21). Kincseknek nevezte a kedves diákokat, mert nevelőik szíve értük munkálkodik az iskola alapításának jubileumi, 445. esztendejében is.
A tanévben a diákok kiegyensúlyozott fejlődéséhez nemcsak a nevelés, tanítás és fejlesztés szükséges, hanem jó, ha helyet kap a szórakozás, játék is. Idézte Báthory István erdélyi fejedelem iskolaalapító levelének szavaiból, melynek következő része a ma élőknek is megfontolandó üzenettel szolgál: ,,Egyaránt éltünk Istennek és embernek a javára, sőt az utókornak is szolgálatot tettünk a vallás iránti buzgalmunkkal”, ,,és megalapítjuk a Jézus Társaság kollégiumát.” A beszélő a diákokat ezen ,,örökség fáklyavivői”-nek, ,,értékeinek átörökítői”-nek nevezte. A reményekkel teli új tanévben örvendhetünk annak, hogy egy egész osztállyal bővült az iskola az előkészítősök körében, de a megújulás egyházi évében kilencedikben új humán szakot, a vallásturizmus osztályt indították útjára a nyomdászat helyett. Az iskola igazgatónője minden korosztályhoz differenciáltan, fejlettségi korának és állapotának tudatában szólt, különösen az új szakaszt elkezdő diákokhoz. A görög filozófus, Arisztotelész szavaira alapozva kiemelte a barátság fontosságát, mert ,,a barátság az, amely egybentartja a közösséget, felelősségvállalásra ösztönöz”. A boldogság alapvető igényeként az ember egyszerű élethez való szabadságát tartotta. Tanácsolta: ,,Használd a hibáidat a szobrász derűjével. Használd az akadályokat, hogy kinyitsd az intelligencia ablakait. Soha ne add fel azokat, akik szeretnek téged. Soha ne add fel a boldogságot.” Ferenc pápa szavaiból táplálkozva vallotta, hogy a boldogság nem jelent felhőtlen égboltot, hanem munkát is. Szent Pál szavait véve alapul, (2Tim1, 7)-et, miszerint ,,Isten nem a csüggedtség, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét adta nekünk.” a józanságra buzdított. A nevelőknek segítségképpen Rauschburg Jenő pszichológus munkáinak tanulmányozását ajánlotta munkájukhoz, majd Antoine de Saint-Exupéry gondolataival támogatta őket, mert ,,Nincs még egy munka, ahol ennyi a kudarc, hiábavaló erőfeszítés, de ilyen sok siker, ennyi ajándék, kellemetlen és kellemes meglepetés éri az embert. Nincs még egy munka, ahol ilyen nagy hatása lehet egy-egy jó – vagy jókor kimondott – szónak, esetleg egy-egy rosszul vagy rosszkor mondott szónak. Nincs munka, amely ennyi azonnali sikerrel kecsegtet, és nincs egyetlen munka sem, amelynek a valódi hasznát csak évek, esetleg csak évtizedek múlva láthatjuk.” A szülőket bíztatta, hogy hallgassák meg gyermekeiket, alakítsák ki a helyes bizalom kapcsolatát velük, mert a megbecsülés érzését csakis a családban alakíthatják ki maradandóan, mely kihat a felnőtkorban az egészséges, építő önbecsülésre, mely az emberi kapcsolatokat is befolyásolja.
Péter Mónika-Mária magyar szakos tanfelügyelő három kívánságát fogalmazta meg, mely az iskola három pillérére: a diák, a szülő és a tantestületre vonatkozott. Szorgalmazta az iskola és család diákok iránti szeretetének fontosságát; a tanár-szülő-diák kapcsolat bizalomra alapozását; a tantestület megbecsülését és igényességre törekvését. Reményét fejezte ki, hogy mindhárom kívánság az ég felé is kifejeződött és meghallgatásra talált.
Oláh Emese alpolgármesterasszony a tanulást szükséges, de mégis olyan hétköznapi dolognak tartotta, mellyel örömmel, szórakozással, pajkossággal tarkítva, hibáinkból is tanulva az életre készülünk.
Fülöp Anna-Petra, Szabó Éva tanító néni első osztályos diákjának szavalata a tanév tényleges megkezdésére ébresztett Hárs Ernő költő, ,,Vége a vakációnak” című versével.
A Piarista himnusz eléneklésével és a diákok rendezett, osztályonkénti kivonulásával zárult az évnyitó. Az ünnepség egészét felemelővé tette orgonajátékával és énekvezetéseivel Márton Szabolcs, a Szent Mihály plébánia kántora, a BBTE tanára.
Az központi unitárius templomban még zajlott a tanévnyitó ünnepség, ahol Popa Márta igazgatónő örömét fejezte ki az iskola nevéről szóló törvényerejű jóváhagyás miatt, miszerint szeptember első napjaiban elnyerték a János Zsigmond Unitárius Főgimnázium címet. ,,A cím minket is kötelez, de az oktatási minisztériumot is arra, hogy megbecsüljön és számontartson minket”. A tanév kezdetén azt ajánlotta diákjainak, hogy mint a sportolimpiára készülő sportolók is a sok gyakorlás után jutnak eredményhez, így a tanulás terén is a sikerhez elengedhetetlen a gyakorlás. ,,Sokszor valljuk, hogy azzá válsz, azzá leszel, amit gyakorolsz”. ,,Ha minden nap lépéseket teszel, hogy csiszold önmagad, akkor értékessé válsz”. Többek között megfontolandónak tartotta Demokritosz, görög filozófus szavait: ,,Többen lesznek kivállóvá gyakorlás szerint, mint tehetség szerint.”
Kovács István unitárius püspök személyes hangvételű vallomással indította beszédét. Annak ellenére, hogy ő már nem kezd iskolásként tanévet mégis minden évben szeptemberben e napon izgalom érzése tölti el. A Vallásszabadság Házában aznap bemutatott Hesna Al Ghaoui ,,Félj bátran” című könyvéből ihletődött, ahol a szerző, a törékeny nő, arra tanított, hogy hogyan tudjuk félelmeinket a jó cél érdekében befogni, hasznossá tenni. Sokszor félünk új és szokatlan feladatoktól, de tudnunk kell, hogy Isten mellettünk van támogatásával mindenben, ami nekünk jó, „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Meggyőzően ajánlotta, hogy kerekedjünk felül félelmeinken és a józanság eligazításával a gyökerekbe, az alapokba megkapaszkodva teremjük meg a jövő gyümölcseit. Értelmes, félelemmentes, áldott tanévet kívánt a családoknak, pedagógusoknak és gyermekeknek egyaránt.
Kerekes Adelhaida, kolozsmegyei tanfelügyelő helyettes jókívánságai mellett a tanév számos újdonságára hívta fel a figyelmet.
Áldott az a nép, az a város, az az iskola, ahol az iskolai évet Istenhez szólva, az ő akaratát keresve, az ő gondviseléséért esdekelve kezdik; ahol büszkék felekezeti hovatartozásukra; kiknek nevelőinek fontos a templom, s nem csak az iskola, mert kutatja Istenét, az ő szavát, üzenetét; odafigyel papjaira, meghallja és megszívleli az általuk átadott, de Istentől jövő üzenetet, s hagyja hogy lelkét Isten megérintse az ige által, de nem csak, hanem még tettekre is váltja azt. Áldottak a kolozsvári központi iskola tanárai, diákjai, a gyermekét kísérő szülők kiknek nem mindegy neveltjeik, gyermekeik sorsa. Isten mindenkit vár, templomba járó iskolást és oda nem menőt is. Isten találkozása volt ez az emberrel a különböző iskolák tanévnyitóin, de az ember találkozása is az ő teremtőjével ezen szent és őt megjelenítő vagy imádásával évszázadok óta átitatott helyeken. Így boldogan, Istenben bízva lehet hozzáfogni a tanulás, tanítás komoly feladatához, a 2024-2025-ös tanévhez.
Bíró Jolán-Ilona