Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott tanított.
Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma volt.
Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki így kiáltozott: „El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.”
Jézus ráparancsolt: „Némulj el, és menj ki belőle!” Erre az ördög a földre sújtotta az embert, és kiment belőle, anélkül hogy bajt okozott volna neki.
Csodálkozás fogta el valamennyiüket, és egymás közt ezt mondogatták:
„Mi ez? Akkora hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, hogy kimennek a megszállottakból.”
Ennek híre elterjedt az egész környéken.
Lukács evangéliuma 4,31-37
Jézus nem tett semmilyen csodát Názáretben, mert az ismerősei nem hittek benne. Kafarnaumban a lakosok nyitottabbak voltak Jézus befogadására, mint a honfitársai.
Volt egy velük született ráérzésük, telepátiájuk, amely közelebb vitte őket Jézushoz. Ráéreztek arra, hogy Jézus több, mint egy rabbi, csodadoktor, varázsló. Szavai és tudása egyenesen a lelkükre hatott. Ezt a meggyőződést erősíti meg az a tény, hogy Jézus képes ördögöket kiűzni. Ennek köszönhetően a kafarnaumiak meggyőződése visszaigazolást nyert.
Valóban az isteni Mester állt előttük, aki nem csak szóval, hanem csodálatos tettekkel igazolta, hogy Istentől származik. Az apostoli misszió sem terjedt el, csak olyan helyiségekben, ahol az emberek nyitottak voltak az evangélium befogadására.
Itt követhető nyomon, hogy valóban csak azok hittek Jézusban, akiket az Atya magához vonzott. Ez a vonzás határozza meg ma is az apostoli küldetés lendületét.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda