Keresztelő János tanítványai egyszer Jézushoz járultak, és megkérdezték tőle: 
„Miért van az, hogy mi és a farizeusok gyakran böjtölünk, a te tanítványaid viszont nem tartanak böjtöt?”
Jézus így felelt nekik: „Vajon szomorkodhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek a napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek.”
Máté Evangéliuma 9, 14-15
A böjt a vallásos emberek életében régóta fontos szerepet tölt be, legyen szó bármelyik vallási hagyományról. Ez egy olyan szokás, amely során az emberek önkéntesen megvonják maguktól az ételt vagy más élvezeteket egy meghatározott időszakra, hogy közelebb kerüljenek Istenhez, bűnbánatot tartsanak, vagy valamilyen különleges kérésért imádkozzanak.
A farizeusok, akik Jézus korában a zsidó vallási élet egyik legmeghatározóbb csoportját alkották, különösen nagy figyelmet szenteltek a törvények és szokások betartásának. A böjtölést is szigorúan gyakorolták, gyakran hetente kétszer, hétfőn és csütörtökön. Számukra a böjt az önfegyelmezés és az Isten iránti elkötelezettség jele volt. Emellett a közösségük előtt is bizonyítani akarták vallásosságukat és elhivatottságukat.
Jézus tanítványai azonban másképp közelítettek a böjt kérdéséhez. Amikor a farizeusok és János tanítványai megkérdezték Jézust, miért nem böjtölnek az ő tanítványai, Jézus egy érdekes választ adott: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De eljön az idő, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor majd böjtölni fognak” (Mt 9, 15).
Jézus ezzel a válaszával azt sugallta, hogy az ő jelenléte valami újat hozott el a világba. A tanítványai számára az ő jelenléte öröm és ünneplés ideje volt, nem pedig a gyász és a böjt ideje. Jézus halála és mennybemenetele után azonban elérkezik az idő, amikor tanítványai is böjtölni fognak, de addig az ő jelenlétükben a böjt nem volt szükséges.
Jézus a tanításaiban gyakran rámutatott arra, hogy ő az új szövetséget hozta el. A farizeusok által gyakorolt szigorú vallási törvények és előírások helyett Jézus a szív tisztaságára és az Isten iránti őszinte szeretetre helyezte a hangsúlyt. A böjt számára nem a külső cselekedetekről szólt, hanem a belső megtérésről és az Istenhez való közeledésről.
Összefoglalva, a farizeusok és Jézus tanítványai közötti böjtölési gyakorlatok különbségei mélyebb teológiai jelentéssel bírnak. A farizeusok hagyományos, törvénykövető böjtölése és Jézus tanítványainak örömteli, az ő jelenlétét ünneplő hozzáállása közötti kontraszt rávilágít arra az új szövetségi gondolatra, amelyet Jézus hozott el az emberiség számára. A böjt, bár fontos vallási gyakorlat, Jézus tanítása szerint nem öncélú, hanem az Istenhez való igaz kapcsolódás eszköze.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda