Abban az időben amikor Jézust nagy népsokaság követte, ő hozzájuk fordult, és így szólt: „Aki hozzám jön, de nem gyűlöli apját, anyját, feleségét, gyermekeit, fivéreit és nővéreit, sőt még saját magát is, nem lehet az én tanítványom.
Aki tehát nem hordozza keresztjét, és nem így követ, nem lehet az én tanítványom. Ha valaki közületek tornyot akar építeni, vajon nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy van-e miből befejeznie? Mert ha az alapokat lerakta, de (az építkezést) befejezni nem tudta, mindenki, aki csak látja, gúnyolni kezdi: »Ez az ember építkezésbe fogott, de nem tudta befejezni.«
Vagy, ha egy király hadba vonul egy másik király ellen, előbb leül és számot vet, vajon a maga tízezer katonájával szembe tud-e szállni azzal, aki húszezerrel jön ellene? Mert ha nem, követséget küld hozzá még akkor, amikor messze jár, és békét kér tőle.
Tehát mindaz, aki közületek nem mond le mindarról, amije van, nem lehet az én tanítványom.”
Lukács evangéliuma 14,25-33
Jézus példabeszédeit könnyen félre lehet értelmezni, ha nem értjük az összefüggéseket, illetve a szófordulatokat.
Nem arra hív meg senkit, hogy gyűlölje családját, rokonait, hanem egy fokozást használ arra, hogy kifejezze a fontossági sorrendet. Ugyanakkor bölcs megfontolásokat nyújt az élet különböző területeire. A megfontoltságot és a körültekintést ajánlja. Csak olyan fába vágjuk a fejszénket, amelyet könnyen fel tudunk dolgozni.
Az élet minden területén számolnunk kell, hogy milyen erőforrások állnak rendelkezésünkre, és ne vállaljuk túl magunkat. Másképpen számolnunk kell a kiégés és a csőd következményeivel. Csak annyit vállaljunk, amennyit képességeink megengednek. Ugyanakkor a tanítványság egyik feltétele a szabadság. Enélkül nehezen tudjuk felvenni, vállalni keresztjeinket.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda