Az utolsó vacsorán Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott:
„Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem.
Egy legyenek mindnyájan. Amint te, Atyám bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egy legyenek, amint mi egy vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egy legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél.
Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok, s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél.
Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem.
Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.”
János Evangélium 17, 20-26
Jézus főpapi imádságában nemcsak a követőiért imádkozik, hanem mindazokért, akik hallgatni fognak szavukra. Az imádságban elsősorban az egységre összpontosít, ennek a mintája, Jézus és az Atya lelki egysége. Az egység fogja jelenteni a világ számára azt a jelt, amely kifejezi Jézus Atyával való egységét. Ugyanakkor azt kéri a mennyei Atyától, hogy követői ne csak tanításában részesüljenek, hanem eljussanak oda, ahová a Fő el fog jutni.
Jézus ellentétbe állítja a világot a tanítványokkal. A világ látni fogja a tanítványok közti egységet, ez volna a tanúskodás Jézus mellett. De a tanítványokkal ellentétben nem ismeri fel Jézusban a Megváltót. A tanítványok azonban nemcsak Jézus küldetésében részesülnek, hanem a krisztusi szeretetből is. Ez fogja a közösség tagjait összetartani. Jézus egy olyan közösséget hoz létre, amely az egységre törekszik és a szeretet által közösséggé kovácsolódik.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda