19. május, 2020Igehirdetések No comments

   Búcsúbeszédében Jézus ezt mondotta tanítványainak:

   „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek: hová mégy? De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket.

   Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek.

   Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”

                                                                  János Evangéliuma 16, 5-11

   Jézus elmenetele az Atyához érthető volt az apostolok körében, hiszen nem mehetett el máshova. Az apostolok szomorúsággal reagáltak erre a bejelentésére. Ezt a szomorúságot nem fejezték ki szavaikkal, hanem Jézus volt az, aki finoman érzékelte bennük ezt az érzést. Péter reakciója jut eszembe, amikor Jézus saját halálát jelentette be, szeretett volna az Úrral meghalni. Azonban Jézusnak nem volt szüksége erre az önként vállalt áldozatra, mert Neki az Atya dolgaiban kellett ismét lennie.

   Most elérkezett az a pillanat, hogy bejelentse a hazamenetelét. Mint mindenkinek, Neki is otthon volt a legjobb. Elhagyta az Atya biztonságos otthonát, hogy áldozatunkká váljon. Küldetésének befejeztével azonban felment az Atyához.

   Elmenetele után azonban nem hagyott üres helyet az apostolok lelkében, hanem elküldte a Szentlelket. Csak a Szentlélek tudta betölteni azt az űrt, amely a Jézus elmenetelével keletkezett az apostolok lelkében. Ugyanígy számunkra is be tudja tölteni azt az űrt, amelyet az Isten utáni vágyakozásunk hagy lelkünkben.

Ft. Ráduly István Zsolt, Kőhalom

Keresés a honlapon…
Olvass tovább…