Keresztelő János így tett tanúságot:
A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék öt: „Ki vagy te?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.”
Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?”
„Nem vagyok” – felelte.
„A próféta vagy?”
Erre is nemmel válaszolt.
Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?”
János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta.
A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?”
János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.”
Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
János Evangéliuma 1,19-28
Az idézet János evangéliumából való, és Keresztelő Jánoshoz intézték a kérdést: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?” (Jn 1,25). Ez az igeszakasz mélyen elgondolkodtat a küldetésről, alázatról és az Isten akaratában való helyes önismeretről.
Keresztelő János tisztában volt saját szerepével. Nem akart többnek látszani, mint ami valójában: egy hang, amely az Úr útját készíti elő. Ő volt a Messiás előhírnöke, nem maga a Messiás. Ez az alázat példát ad nekünk arra, hogyan lássuk a helyünket az isteni tervben. Sokszor kísértésbe esünk, hogy más szerepeket vállaljunk, mint amire Isten hívott. János emlékeztet arra, hogy az igazi szolgálat nem a saját dicsőségünkről szól, hanem Isten akaratának teljesítéséről.
A kérdezők nem értették, miért végez valaki ilyen szimbolikus cselekedetet, ha nem maga a Messiás. János azonban a vízzel való keresztelést a megtérés jelképeként végezte. Ez az előkészület gesztusa volt, amely az emberek szívét készítette fel Jézus érkezésére. Az ő szolgálata tehát nem öncélú, hanem Isten nagyobb tervének része volt. Ez arra hív, hogy a mi cselekedeteink is mindig Isten dicsőségét szolgálják, nem saját előmenetelünket.
Az ember hajlamos címkézni és besorolni másokat. A kérdezők is kategóriákban gondolkodtak: Messiás, Illés, próféta. János azonban kívül állt ezeken a skatulyákon. Ez emlékeztet arra, hogy Isten hívása sokszor meghaladja az emberi gondolkodás kereteit. A mi dolgunk nem az, hogy minden választ ismerjünk, hanem hogy engedelmeskedjünk annak a hívásnak, amit kaptunk.
János példája arra tanít, hogy legyünk hűségesek a hivatásunkhoz, még akkor is, ha nem mindig értik vagy ismerik el a világban. Lehet, hogy a mi szolgálatunk is „előhírnök” szerep, amely talán nem látványos, de Isten szemében nélkülözhetetlen.
Végül János szavai, amelyek a Messiásról szóltak, minket is emlékeztetnek: „Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.” (Jn 3,30). Az igazi keresztény élet kulcsa az, hogy minden tettünkkel Krisztusra mutassunk, nem magunkra.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda