Amikor Jézus Kafarnaumban tanított, egy elöljáró lépett hozzá, leborult előtte, és így kérlelte: „Uram, a leányom most halt meg. De jöjj, tedd rá kezedet, és életre kel!” Erre Jézus fölkelt, és tanítványaival együtt elment vele.
Közben egy asszony, aki tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, hátulról Jézus közelébe férkőzött, és megérintette ruhájának szegélyét. Azt gondolta magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Jézus erre megfordult, ránézett, és így szólt:
„Bízzál, leányom! Hited meggyógyított téged.” Attól az órától fogva egészséges lett az asszony.
Amikor Jézus az elöljáró házába ért, és látta a fuvolásokat meg a lármás tömeget, rájuk szólt: „Távozzatok, hiszen nem halt meg a leány, csak alszik!” Azok kinevették. Miután eltávolították a tömeget, Jézus bement, megfogta a leány kezét, és az életre kelt. Ennek híre elterjedt azon az egész vidéken.
Máté Evangéliuma 9, 18-26
A szülők számára nagy fájdalom a gyermekeik elvesztése. A kafarnaumi elöljáró nem restelli magát, és segítséget kér Jézustól. Gyakran számunkra is a segítség egy karnyújtásnyira van, csak ki kell nyújtsuk a kezünket.
Az elöljáró megkapja a hitéért járó jutalmat, a lánya feltámad. A mi életünkben is előfordulnak halottnak vélt ügyek, reménytelen helyzetek, amelyeket halára ítélünk, és mégis ha van hitünk, akkor az ilyen helyzetek is helyreállnak, az ilyen esetek is megváltoznak.
A remény hal meg utóljára, szokták mondani. És ebben a mondásban is van valami igazság, mert kifejezi, hogy amíg van hitünk, reményünk, addig semmi sincs veszve.
Amikor feladjuk a harcot, akkor elveszítjük a küzdelmet, addig bármikor megváltozthat a helyzetünk. Adjunk esélyt magunkat, adjunk esélyt a halottnak vélt helyzeteknek is!
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda