Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz:
Melyiktek mondja béresének vagy bojtárjának, amikor a mezőről hazajön: „Gyere ide tüstént, és ülj asztalhoz.”
Nem ezt mondja-e inkább: „Készíts nekem vacsorát, övezd fel magadat, és szolgálj ki, amíg eszem és iszom! Aztán majd ehetsz és ihatsz te is?”
S talán megköszöni a szolgának, hogy teljesítette parancsait? Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: haszontalan szolgák vagyunk, hiszen csak azt tettük, ami a kötelességünk volt.
Lukács Evangéliuma 17, 7-10
Mai példabeszédében Jézus abból az alapgondolatból indul ki, hogy a szolga a feudális rendszerben sajátos módon le van kötelezve urának. Nem ébreszthet feléje követelményeket, hiszen életállapotának sajátos helyzete ezt nem teszi számára lehetővé.
Jézus azonban a tanítványaival, apostolaival nem úrként viselkedik, hanem barátként, hiszen nem használja ki őket a saját kénye-kedvére, hanem megmutatja nekik, hogyan kell egymásnak szolgáljanak. Nem úrként van jelen köztük, hanem szolgáló barátként.
A menyegző, lakoma példabeszédeiben gyakran megismétlődik. Itt egy hétköznapi étkezésről beszél, amely megmutatja a gazda és az szolga közti erőviszonyokat. Nem ragad ennél a fel-, és alárendelt képben, hanem továbbfejleszti, saját életpéldájával egy magasabb szintre emeli.
Isten, az Atya nem szolgai lelkületű személyeket akar maga köré gyűjteni, hanem fiakat, akik várják Urukat, akik szeretetből teljesítik akaratát. Nem a hatalmi viszonyok döntik el a kapcsolatuk milyenségét, hanem a köztük létrejött személyes kapcsolat.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda