A fél kezére béna ember szombat napon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét.
Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam, szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet, és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál; szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki, míg csak győzelemre nem viszi az igazságot. Az ő nevében bíznak a nemzetek.”
Máté Evangéliuma 12, 14-21
A mai evangéliumban a Messiás-titokról olvasunk. A nyilvános működése elején Jézus nem akarta köztudomásra hozni, hogy Ő a megérkezett Messiás.
Sajátos stílusával magára vonja a vallási vezetők figyelmét, főleg a szombati napon tett csodáival.
Mindegyik meggyógyított személynek külön a lelkére köti, hogy ne tárják fel a csodát. Az emberek azonban nem tudják magukban tartani a velük történt csodát, hanem lépten-nyomon hirdetik, hogy Jézusnak köszönhetik a gyógyulásukat.
A csodát, a Messiás-tikot nem lehet elhallgatni, mert önmagáról beszél, árulkodik a környezetének. A meggyógyított személyek jelenlétükkel, mások előtt való megnyilvánulásukkal önkéntelenül is árulkodnak.
Ilyenkor kevesen tudják magukba tartani a velük történt eseményeket, hiszen Jézus egyik példabeszédében azt mondja, hogy nem azért gyújtanak mécsest, hogy a véka alá rejtsék. Jézus tettei önmagukról beszélnek.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda