Abban az időben az apostolok visszatértek Jézushoz, és beszámoltak mindarról, amit tettek és tanítottak. Ő így szólt hozzájuk: „Gyertek ti is, (menjünk) a pusztaságba egy magányos helyre, hogy pihenjetek egy kicsit!” 
Mert olyan nagy jövés-menés volt körülöttük, hogy még evésre sem maradt idejük.
Bárkába szálltak tehát, és elmentek egy elhagyatott helyre, hogy magukban legyenek. De sokan látták, amikor elmentek, és sokan megtudták. Erre minden városból gyalog odasiettek, és megelőzték őket.
Amikor Jézus kiszállt és látta a nagy tömeget, megesett rajtuk a szíve. Olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért tanítani kezdte őket sok mindenre.
Márk Evangéliuma 6, 30-34
Jézus minden alkalmat megragadott a tanításra. Számára minden találkozás, kérés egy új alkalom a tanításra.
Az emberek nem érzékelik, hogy Neki is pihenésre, visszavonulásra van szüksége. Bár az eredeti szándéka az volt, hogy visszavonul az apostolaival, a nép kedvéért feláldozza a saját és az apostolai csendjét. Ez a magatartás az evangélium elsőbbségét hangsúlyozza ki.
Az evangélium hirdetésének semmilyen kifogás nem állíthat gátat. Hirdetni kell minden helyen és alkalommal, hiszen sokan nem értik és nem jutnak tiszta forrásokhoz.
Korunk szektái már rég felismerték, hogy nem elég az oltártól hirdetni az örömhírt, hanem azt az emberek közé kell vinni. Leereszkedő pasztorációra van szükség, amely ott éri el az embereket a legjobban, ahol hétköznapjaik legnagyobb idejét töltik.
Jézust keresték az emberek, ma Jézus keresi őket. Bár sok akadálya van a személyes találkozásoknak, kapcsolatoknak, de ezekre is időt és energiát kell szakítani, hogy megvalósulhasson az evangélium személyek közti megélése.
Ft. Ráduly István Zsolt, Torda